Véget ért Kiska csallóközi körútja

Nyékvárkony/ Somorja |

<p>Délután ötkor véget ért a köztársasági elnök hivatalos csallóközi körútja. Kiska számos régióbeli problémával szembesülhetett.</p>

Kézfogás, mosoly, oldott hangulat és őszinte érdeklődés jellemezte Andrej Kiska köztársasági elnök csallóközi körútját. A délelőtti dunaszerdahelyi látogatás után a 2 500 lakosú Nyékvárkonyba ment, ahol ötven éve nem volt hasonló látogatás. A köztársasági elnök a község legidősebb lakosától, a 104 éves Kósa Rudolftól azt is megtudhatta, hogy mi a hosszú élet titka. „Nem szabad meghalni!” – mondta az idős ember. Kiska találkozott a helyi szervezetekkel, egyebek mellett a kézművesek, a vadászok, a cserkészek és az önkéntes tűzoltók is bemutatkoztak a köztársasági elnöknek. Fazekas István, polgármester elmondta, a sikereken kívül a község problémáiról is beszélgettek az államfővel. Az egyik legégetőbb gond a csatornahálózat kiépítése, és egy egészségügyi központ kialakítása.  Somorján délután négykor Bárdos Gábor, polgármester fogadta az államfőt a városi hivatalban. Ez volt Anderj Kiska első hivatalos látogatása a városban. „A szociális ügyekről, az egészségügyről, az iskolaügyről és a közlekedésről tárgyaltunk. Az államfő gyakran ellátogat Somorjára, így ismeri a helyzetet” – mondta Bárdos. A Fórum Intézetben a helyi civil szervezetekkel folytatott találkozó után az államfő kijelentette, hogy lenyűgöző az itt élő kisebbségek együttélése. „Mindig jó érzésekkel távozok Dél-Szlovákiából. Az emberek nagyon barátságosak és jóságosak” – nyilatkozta a körút végén Kiska. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?