Vég nélküli szex

Megdöbbenésem dacára igyekeztem gyorsan gondolkodni, de mindössze annyi jutott eszembe, hogy minél idősebb az ember, annál végesebb a szex. Ezt természetesen nem mondtam ki.

– Nem tudom.

– Amikor ketten meztelenül járkálnak a városban.

– Aha...

De nyilván nagyon ostoba képet vághattam, mert négyéves kisfiam, Michalko, szükségesnek tartotta, hogy a választ kiegészítse és megmagyarázza.

– Apa, van erről egy vers is.

– Egy vers – ismételtem meg gépiesen, szemernyi lélekjelenlét nélkül. – Szóval egy vers... Milyen vers?

„Jönnek a tűzoltók,

plosnyák aluszik,

felkeresi kedvese,

gyorsan öltözik.

Szerelmem, szerelmem,

milyen műsor lesz?

Vég nélküli szex.”

Ez a kiegészítő magyarázat sem töltött el több reménnyel. Figyeltem magam, milyen hatást kelt bennem a vers.

– Michalko, de ugye, ezt nem te írtad?

– Nem. Juraj írta.

ĺgy hát átmentünk a gyerekszobába, ahol Jurajko elsős házi feladatát körmölte szépírásból. (Ezzel finoman jeleztem, hogy egy tanítócsalád anyagi helyzete sem teljesen reménytelen.)

– Jurajko, van itt egy rejtély, egy verssel kapcsolatos.

– Milyen verssel?

Michalko segítségével felmondtam neki a szöveget.

– Ebben a versben két hiba volt – mondta Jurajko.

– Nevezetesen?

„Jönnek a tűzoltók,

plosnyák aluszik,

felkeresi Lucia,

gyorsan vetkőzik.”

– Tehát nem öltözik, hanem vetkőzik, érted, apa?

– Nem értem – mondtam, mert nem értettem.

„Szerelmem, szerelmem,

milyen műsor lesz?”

– Na és itt Mišo kihagyott egy sort – jegyezte meg Jurajko.

„Szeretkezés az ágyban.”

S hozzátette az ismert zárlatot:

„Vég nélküli szex.”

– Aha – mondtam. – Tehát a vers helyesen így hangzik:

„Jönnek a tűzoltók,

plosnyák aluszik,

felkeresi Lucia,

gyorsan vetkőzik.

Szerelmem, szerelmem,

milyen műsor lesz?

Szeretkezés az ágyban.

Vég nélküli szex.”

– Igen – állapította meg Jurajko. – Pontosan így.

– Még most sem teljesen világos – akadékoskodtam. – Mi az a plosnyák?

– Plošňák? Ő az én osztálytársam.

– Aha, szóval vezetéknév. Na végre, valamit értek is. És Lucia is az osztálytársad?

– Igen, ő is. A legszebb az osztályban.

– És mi az a vég nélküli szex?

Jurajko sajnálattal teli pillantást vetett rám.

– Apa, ezt tényleg mindenki tudja! Ez az, amikor ketten meztelenül járkálnak a városban. De most már hagyj, leckét kell írnom.

Mintegy két hétig semmi figyelemre méltó nem történt. Akkor a feleségemet behívatta annak az óvodának az igazgatónője, amelybe Michalko járt.

– Nézze, Ferková asszony, mi tudjuk, hogy önök olyan írócsaládféle. Nyilván verseket meg efféléket szavalgatnak otthon. Hosszas vizsgálattal sikerült megállapítanunk, hogy ezt a verset terjesztik nálunk.

Azzal az igazgatónő átnyújtotta feleségemnek a vers szövegét, Michalko változatában (öltözik, nem vetkőzik, s az ágyban való szeretkezés nélkül). Feleségem elolvasta a verset.

– Még hosszabb vizsgálattal sikerült megállapítanunk, hogy a vers az önök Miškója által került hozzánk. Ön szerint ez a vers alkalmas óvodáskorú gyermekek számára?

– Szerintem nem. Mivel a versről eddig nem volt tudomásom, otthon majd megállapítom, mi történt.

ĺgy mindannyian visszatértünk a vershez.

– Jurajko, honnan került hozzád ez a vers?

– Hát az iskolából. Hisz mondtam!

– És miért szerepel benne Lucia meg Plošňák?

– Mert egymásba estek.

– Az mit jelent?

– Hát hogy járnak. Egymásba vannak habarodva.

– Értem. Ezért született róluk ez a vers?

– Nem, nem ezért. Olyanokból, akik egymásba esnek, sok van, de Plošňák meg Lucia, hát ők annyira úgy vannak, hogy majd ha nagyok lesznek, biztos összeházasodnak.

– Matematikus fiaként nem kellene a jövőre vonatkozó kijelentéseket tenned. Hogy összeházasodnak-e, azt ma még nem lehet biztosra venni.

– De lehet!

– Már hogyan lehetne?

– Hát ők annyira vannak – Jurajko jelentőségteljesen lehalkította hangját –, hogy Lucia hagyja magát neki.

Egymásra néztünk a feleségemmel.

– Hagyja magát? – kérdezte feleségem. – Az első osztályban?

– Igen, hagyja! – ismételte meg Jurajko határozottan és érthetően. – Egyszerűen hagyja magát neki.

– És az mit jelent? – kérdeztük szinte egyszerre.

Jurajko vizsgálódva ránk nézett. Alighanem túl kicsiknek tűntünk fel neki.

– Ezt tényleg nem mondhatom meg nektek.

Néhány nappal később az óvodában megint gond támadt a vers körül. Michalko időközben megtanulta Jurajkótól a versike helyes változatát, s folyton javítgatta osztálytársait, akik ezért végül megverték. Michalko felhagyott a javítgatással. A vers idővel feledésbe merült.

Valahogy így születik a vallás is. Magasabb körökből, esetünkben az elsősöktől egy egyszerűbb közösségbe kerül a szöveg, melyben érthetetlen fogalmak is vannak. Például plosnyák. A szöveggel írásmagyarázók kezdenek el foglalkozni.

Kisvártatva születnek más értelmezések vagy más szövegváltozatok. Ezek hívei heretikusok, eretnekek lesznek. Megindul a harc a szövegért. Közben magában a szövegben is ellentétek feszülhetnek. Például hogy nem lehet egyidejűleg ágyban lenni és kettesben meztelenül járkálni a városban. Vagy: aludhatunk-e úgy, hogy közben öltözködünk (vagy vetkőzünk)? Vagy hogy a szövegben – ami az efféle szövegek esetében, azt hiszem, törvényszerű – valamilyen formában megjelenik a végtelen...

És sosem tudtuk meg, mit jelent az, hogy hagyja magát. Ezen a ponton megfordultak a két világ, a gyerekek és a felnőttek világának szerepei és titkai. Minden egyébről lehetnek ilyen-olyan elképzeléseink, de ezt a titkot sosem fejtjük meg. S hogy egyértelművé váljon, nem akármilyen titokról van szó, Jurajko egy másik alkalommal kategorikus nemmel válaszolt arra a kérdésre, vajon csókolózásról van-e szó. Valami többről, egész másról van szó, valamiről, amihez szerinte még nem nőttünk fel.

Mikor aztán egy évvel később megint rákérdeztem, már semmire nem emlékezett. Frederico Garcia Lorca szavai jutottak eszembe: csak a titok ad erőt élni.

„Jönnek a tűzoltók,

Plošňák aluszik,

felkeresi Lucia,

gyorsan vetkőzik.

Szerelmem, szerelmem,

milyen műsor lesz?

Szeretkezés az ágyban.

Vég nélküli szex.”

Andrej Ferko (1955, író)

(Csanda Gábor fordítása)