Városfejlesztés helyett adósságtörlesztés

Tornalja. „Előfordulhat, hogy november végén a szolgáltató az egész városban leállítja a melegvíz- és hőszolgáltatást” – mondta Mészáros Gyula, az MKP önkormányzati frakciójának vezetője a vállalat vezetőjével folytatott megbeszélést követően.

Mészáros elmondta: „Nem tartjuk ésszerűnek azt a döntést, hogy a város költségvetéséből minden lakótömbhöz kazánházat építsenek. Vállalkozóként ennek a kérdésnek a megoldását csak a lakásgazdálkodási vállalat transzformációjával, és a hőszolgáltató vállalat bevonásával tudom elképzelni.” – tette hozzá. A város polgármestere, Schwartz Árpád szerint egyáltalán nem fenyegeti a lakókat, hogy fűtés és meleg víz nélkül maradnak. „A lakótömbönkénti kazánházak építése a legkönnyebben kivitelezhető megoldás” – véli a polgármester.

A városi képviselő-testület másik sok vitát kiváltott döntése, hogy a gázművek privatizálásából visszakapott pénzből a város a hőszolgáltatóval szemben felhalmozott adósságának egy részét fizeti vissza, ahelyett, hogy a keretet fejlesztésre fordítanák. Tornalja december 10-ig a mintegy 6 millió koronás tartozásból 4,5 milliót kifizet a szolgáltatónak. Mészáros szerint ez a döntés semmiképpen nem a város érdekeit szolgálja. „A lakásgazdálkodási vállalat felelőtlen hozzáállása miatt megint a tisztességes polgár jár rosszul, ha a nem fizetők adósságát a város átvállalja, megfosztva magát a fejlődés lehetőségétől” – mondta Mészáros. Schwartz Árpád ezzel kapcsolatban elmondta: „Tisztában kell lenni azzal, hogy nincs más választásunk, amikor az adósság megtérítéséről döntünk. Ez viszont nem jelenti azt, hogy a szolgáltatásért nem fizető lakók megszabadultak az adósságuktól. A gázművek magánosításból visszakapott pénzt én is jobban szeretném fejlesztésre fordítani, de ha a hőszolgáltató eljárást kezdeményez, még rosszabbul járunk.” – mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?