Van igény a bérlakásokra

Dunaszerdahely. Az Újfalu lakótelepen ma 87 állami támogatásból épült bérlakást adnak át. A kulcsátadást követően mind a nyolcvanhét család akár azonnal be is költözhet az egy-, két-, illetve háromszobás lakásokba, hiszen azok összkomfortosak és be vannak rendezve.

Dunaszerdahely. Az Újfalu lakótelepen ma 87 állami támogatásból épült bérlakást adnak át. A kulcsátadást követően mind a nyolcvanhét család akár azonnal be is költözhet az egy-, két-, illetve háromszobás lakásokba, hiszen azok összkomfortosak és be vannak rendezve. A hétemeletes lakóház alapjait tavalyelőtt rakták le, az építkezés az év elején kezdődött. Több mint 69 millió koronás beruházásról van szó, amelynek felét a város állta, a másik felét pedig az Állami Lakásfejlesztési Alapból kapta vissza nem térítendő támogatásként, tudtuk meg Pápay Zoltántól, a hivatal pénzügyi és vagyonkezelési osztályának vezetőjétől. A város előnyös kamatú, hosszú lejáratú hitelt vett fel, amelyet a leendő lakók által fizetendő bérleti díjból fog törleszteni. A bérlet nagysága szerinte elviselhető, a lakás nagyságától függően 1 500-3 500 korona között mozog, az összeg nem foglalja magába a rezsi költségeket, csak a karbantartási alapba befizetendő részt. Az új lakóházba zömmel pályakezdő fiatalok költöznek be. A lakásigényléskor alapfeltétel volt, hogy legalább az egyik házastársnak legyen munkája.

Az utóbbi négy évben a most átadásra kerülő lakásokkal együtt összesen 165 bérlakás épült. Ez Pápay szerint kiváló eredmény, hiszen a statisztikai adatok szerint a 23 800 lélekszámú Dunaszerdahelyen egy lakásra 2,5 lakó jut. E tekintetben Dunaszerdahely még az Európai Unión is túltesz, hiszen az EU-tagországokban ez a mutató átlagosan 2,1. A lakáspiac a jelek szerint telítődött, de a rosszabb szociális helyzetben lévő családok továbbra is igénylik az önkormányzati bérlakásokat. Ezért a város úgynevezett felzárkóztató lakhatási programot dolgozott ki, amelynek keretében a tartós közüzemi díjhátralékot felhalmozó lakóknak szükséglakások épülnének, a lakásgondjuk kezelésében együttműködni kész személyek számára pedig önsegélyes alapon készülnének alacsonyabb komfortfokozatú lakások. (pve)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?