Változásokat sürgetnek a közjogi méltóságok

Caputová, Pellegrini, Danko
Pozsony |

Újév napján ezúttal a köztársasági elnök, a kormányfő és a parlament elnöke is beszédet tartott. Zuzana Čaputová államfő az újévi beszédében változásokat sürgetett. Úgy véli, 2020-ban konkrét lépéseket kell tenni a javulás érdekében. Kiemelte, hogy reformokra van szükség az egészségügyben, gondoskodni kell az idősekről, és beszélt az észszerű oktatási beruházások fontosságáról is.

Čaputová felszólította az állampolgárokat, hogy vegyenek részt a februári parlamenti választásokon.

„Nem egész két hónap múlva, azon a napon, amikor a választóból ismét király lesz, döntés születik arról, kik és milyen mértékben fogják képviselni az állampolgárokat a parlamentben. Kérem, éljünk ezzel a nagy lehetőséggel, és menjünk el szavazni?”

– üzente az állampolgároknak Čaputová. A 2019-ben felszínre került botrányos ügyekkel kapcsolatban a jogérvényesítés, a jogbiztonság és a törvény előtti egyenlőség fontosságáról beszélt. Egyben kiemelte: tovább kell erősíteni a rendőrség, az ügyészségek és a bíróságok függetlenségét. Az államfő a közbeszéd durvaságát, vulgáris és manipulatív jellegét is bírálta. Hozzátette: a politikusok között is vannak olyanok, akik méltók a bizalomra.

„Ne engedjük, hogy a hazug lózungok és a gyűlölet a hatalmukba kerítsenek minket”

– hangsúlyozta az államfő, aki együttműködésre és szolidaritásra szólított fel, megemlékezve a nemzeti kisebbségek problémáiról is.

„Tisztesség, gyűlölet helyett béke, összetartás” – ezt kívánta Peter Pellegrini az újévi beszédében. A közelgő választással összefüggésben a miniszterelnök hangsúlyozta: a választás utáni törekvéseknek a nemzeti megbékélésre kell irányulniuk, valamint arra, hogy Szlovákia szabad és demokratikus ország maradjon. A kormányfő is elismerte, hogy tavaly számos olyan ügy került felszínre, amelyek aggodalomra adnak okot, és hozzátette, intézkedéseket tettek az igazságszolgáltatás megtisztítására, hogy „a bírák és az ügyészek pártatlanul és tisztességesen járjanak el, és ezt az emberek is lássák”.

A 2020-as év legnagyobb kihívása a parlamenti választás és a kormányalakítás lesz – ezt Andrej Danko, a parlament és az SNS elnöke mondta az önálló Szlovák Köztársaság megalakulásának évfordulójával kapcsolatban a pozsonyi Szent Márton-dómban tartott ünnepi szentmise után.

„Nehéz választások előtt állunk. Sok az éretlen politikai párt, amely képtelen megtartani a frakcióit, úgy látom, hogy az idei év próbára teszi a szlovák nemzet politikai érettségét”

– mondta a parlament elnöke.

(mi, TASR)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?