Változások nélkül

Léva/Párkány/Zselíz/Ipolyság. Az új körzeti hivatalok elhelyezésében a Lévai járásban nem lesz lényeges változás. Léván a munkahivatal ügyfélszolgálata költözik csak el a volt Szolgáltatások Házából a Šafárik utcába, vagyis a katonai parancsnokság épülete mellé.

Léva/Párkány/Zselíz/Ipolyság. Az új körzeti hivatalok elhelyezésében a Lévai járásban nem lesz lényeges változás. Léván a munkahivatal ügyfélszolgálata költözik csak el a volt Szolgáltatások Házából a Šafárik utcába, vagyis a katonai parancsnokság épülete mellé. A körzeti hivatal a jelenlegi járási hivatal épületében marad, miként a munkahivatal szociális osztálya is, a földhivatal és az erdőgazdálkodási hivatal pedig a Dopravná utcában. Zselízen a városháza épületében lesz – ahol eddig is – az új hivatal, a munkahivatal is marad a régi helyén, a városháza mellett. Ipolyságon a városháza épületében lesz az új hivatal – hogy a munkahivatal átköltözik-e hozzájuk, még nem tudják. Párkányban a speciális körzeti hivatalt a jelenlegi járási hivatal épületében létesítik, tehát abban az épületben, ahová a munkahivatalba és az adóhivatalba eddig is jártak az emberek. (buch)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?