Pozsony. A Szlovák Televízió katasztrofális anyagi helyzetéről tartott tegnap sajtótájékoztatót Richard Rybníček.
Válsághelyzet a tévében
Pozsony. A Szlovák Televízió katasztrofális anyagi helyzetéről tartott tegnap sajtótájékoztatót Richard Rybníček. Az új központi igazgató szerint a közszolgálati médiumnak egy ideig válsághelyzetre jellemző üzemmódban kell működnie, hiszen a teljesen lefaragott költségvetéssel is havi húszmillió koronás tartozást fog termelni. Az elmúlt huszonkét napban a televízió új vezetése átvilágította a cég teljes működési struktúráját, megpróbálta felbontani vagy megváltoztatni a tévé számára előnytelen szerződéseket. A spórolás jegyében ezentúl a kiutazó stábok nem használnak majd fővilágosítókat, az eddigi két gépkocsi helyett csak eggyel járnak. A katasztrofális helyzetben levő filmarchívum digitalizálásának azonnali megkezdésére félmillió korona gyorssegélyt utalt ki Rybníček, mivel, mint mondta, ellenkező esetben a szlovák archívum legértékesebb darabjai teljesen tönkremennek. (s, t)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.