Válságban több az öngyilkosság

Pozsony |

<p>Válságban kevesebb a munkalehetőség, így pedig a bevétel is. Mindennek pedig megvannak a társadalmi hatásai is.</p>

Kimutathatóan több az öngyilkos. Az utóbbi tíz év statisztikáit figyelve éppen a 2008-as esztendő (ekkor tört ki a válság) a legtragikusabb: 631-en vetettek véget életüknek. A második legrosszabb adat a tavalyi, 628 sikeres kísérlettel. Az öngyilkosok döntő többsége, több mint 80 százaléka férfi. Érdekesség, hogy az öngyilkossági kísérleteknél még viszonylag kiegyenlített a nemek közötti arány: itt csak 55–60 százalék a férfi. Ez azt jelenti, hogy több nő követ el sikertelen, úgynevezett segélykérő vagy figyelemfelhívó öngyilkossági kísérletet. Messze a legtöbb kísérlet a pozsonyi és a nagyszombati régióban van, ám arányaiban a legtöbb sikeres öngyilkosság Besztercebánya megyében történt. Az emberek egy jelentős része az alkoholhoz menekül. A pénzügyminisztérium mellett működő Pénzpolitikai Intézet (FPI) kimutatása szerint főként a szegényebb családokban nőtt jelentősen az italra és a cigarettára fordított kiadások aránya. Az emberek túlnyomó többsége a válság hatására sem szokott le a cigarettáról (a felnőtt lakosság 34 százaléka dohányzik), az áruk pedig jelentősen nőtt. Az utóbbi években több lépcsőben emelték az alkohol és a dohány jövedéki adóját – uniós előírás alapján. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a kormányzatok egyszer sem tiltakoztak az EU-s direktíva ellen, mivel a jövedéki adó jelentős plusz bevétel a költségvetés számára – ráadásul ezzel a pénzzel biztosan lehet számolni. Részben az adóemelés miatt, részben a válság hatására ugyanakkor nőtt az illegálisan árult alkohol aránya is. A pénzügyőrség adatai szerint 2008 óta évről évre több illegális alkoholt foglalnak le. Paradoxon, hogy míg az átlagos bevételű vagy ennél is jobban kereső családok spórolhattak ezeken a tételeken – pl. olcsóbb cigarettára vagy italra tértek át –, az alacsony bevételűek ezt nem tudták megtenni, hiszen már korábban is a legolcsóbbat vásárolták. (MSz, sme)
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?