H. Rózsika jövendőmondó és a 2010-ben meggyilkolt ógyallai polgármester, Basternák László özvegye, Basternák Ildikó vallomásával folytatódott csütörtökön a gyilkossági ügy főtárgyalása a besztercebányai Speciális Büntetőbíróságon. Az ügyben Roman O.-t a gyilkosság megrendelésével, Alena Zsuzsovát közvetítéssel és Vladimír M.-t a gyilkosság végrehajtásának megszervezésével vádolják.
Vallomást tett a jósnő a Basternák-gyilkosság ügyében, Zsuzsová is járt hozzá
Alena Zsuzsová és Vladimír M. nem vett részt a csütörtöki tárgyaláson. Késve kezdték a tárgyalást, mert bombariadó volt a szlovákiai bíróságokon.
A jósnő, aki kártyából jósol, magyarul akart vallomást tenni, ezért tolmácsot hívtak.
Azt mondta, az ügy összes vádlottja járt hozzá, hogy megtudják, hogy alakul az anyagi helyzetük, szerencsével járnak-e a vásárlásaik során, egészségesek lesznek-e, vagy hogy sikerül-e nyélbe ütniük egy üzletet. Egyesek gyertyás „védőcsomagot” kértek tőle. A Basternák házaspár is járt nála. A később meggyilkolt polgármester úgy érezte, veszély leselkedik rá, mert korábban már megtámadták. A gyilkosság után az özvegy is felkereste, azt akarta tudni, megtalálják-e a férje gyilkosát. A jósnő azt mondta neki, erre csak nyolc év múlva kerül sor.
„Semmit nem tudok a polgármester meggyilkolásáról, arról senki sem beszélt nekem. Ha tudnék valamit, már nem élnék” – mondta a tanú.
Zsuzsováról, aki gyakran járt hozzá, egy rossz szót se szólt. „Alenka nagyon kedves volt, mindenkinek segíteni akart” – mondta H. Rózsika, és hozzátette, „Alenka” azt is megkérdezte tőle, mit tanácsol, elmenjen-e a polgármester özvegyéhez, hogy megvigasztalja.
Járt a jövendőmondóhoz Andruskó Zoltán is, akit Ján Kuciak újságíró és menyasszonya meggyilkolásának ügyében közvetítésért jogerősen elítéltek, ebben az ügyben pedig tanúként szerepel. Rózsikától állítólag azt akarta megtudni, félnie kell-e Zsuzsovától. A jósnő megnyugtatta, hogy nincs oka rá.
A Basternák Ildikó azt vallotta, a férjének nézeteltérése volt Roman O.-val, azt gondolta, el akarta lehetetleníteni. 2010 márciusában érte először támadás Basternák Lászlót, amikor rálőttek a háza előtt, de a golyó a kaput találta el. Attól kezdve golyóálló mellényt hordott. Nem sokkal később bomba robbant a házuk közelében, majd agyonlőtték a férjét.
Az özvegy elmondta, Zsuzsová utánament, amikor meglátta, hogy bemegy a gyógyszertárba, és sajnálatát fejezte ki a férje halála miatt. Arról igyekezett meggyőzni, hogy Roman O. nem volt olyan rossz ember, és biztos nem ő áll a gyilkosság mögött.
„A férjem fenyegetve érezte magát a támadások után. Azt mondta: Mire nem képes valaki azért, hogy polgármester legyen... Neveket nem mondott. Azt hiszem, Roman O.-ra gondolt” – mondta az özvegy.
Mindhárom vádlott tagadja a vádakat. A védelem szerint a vád megalapozatlan, és az előzetes eljárás során egyetlen közvetlen bizonyítékot sem tudtak felmutatni, a vádirat csupán az úgynevezett koronatanúk vallomásain alapul.
Basternák Lászlót 2010. július 9-én este gyilkolták meg a háza előtt. Štefan Kaluz lőtte le, akit ezért jogerősen 25 év börtönre ítéltek. Ha a többi vádlottat is bűnösnek találja a bíróság, 25 évtől életfogytig tartó szabadságvesztés vár rájuk.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.