Matúš Vallo
Vallo: Pozsony kompromisszumot kötött a gazdákkal
Matúš Vallo, Pozsony főpolgármestere megérti az elégedetlen gazdák helyzetét.
Utóbbiak már elindultak Kassáról és Bártfáról a főváros felé, kedden (2. 19.) pedig csatlakoznak hozzájuk a csallóközi gazdák is. A polgármester értékeli, hogy a pozsonyi tüntetéssel nem áll szándékukban közlekedési káoszt előidézni.
„A gazdák tudatosítják, milyen összetett a helyzet Pozsonyban, és a tüntetés formáját ehhez igazítják. Láthatóak akarnak lenni, de nem destruktívak” – írta Vallo a közösségi oldalán, hozzátéve, hogy a város és a gazdák kompromisszumot kötöttek. A polgármester egyben figyelmeztetett a kiterjedt forgalomkorlátozásokra a pozsonyi Prievoz kereszteződésben és a Malomligeti (Mlynské nivy) úton.
Patrik Magdoško a Mezőgazdászok Kezdeményezésétől hétfőn bejelentette, hogy a tervezett 960 traktor helyett csak száz érkezik a fővárosba. A pozsonyi magisztrátussal megegyeztek, hogy a gépek 11 helyszínen, főleg tereken fognak felvonulni. Várhatóan kedd délelőtt érkeznek meg a pozsonyligetfalui (Petržalka) Tyrš rakpartra.
Az elégedetlen gazdák szerdán (2. 20.) a kormány, a Belügyminisztérium és a Földművelésügyi minisztérium képviselőivel akarnak tárgyalni a kisgazdák helyzetéről, az Agrárkifizető Ügynökség működéséről és más témákról. A kezdeményezés közleménye szerint a gazdák birtokrendezést követelnek, továbbá a támogatások felső határértékének megszabását az uniós javaslatnak megfelelően, valamint korrupcióellenes intézkedések bevezetését a mezőgazdaság és az erdőgazdálkodás területén. A pozsonyi találkozón el akarnak fogadtatni egy dokumentumot, amely tartalmazná az egyes problémák megoldására vonatkozó, javasolt határidőket.
A gazdák képviselői pénteken (2. 15.) találkoztak Peter Pellegrini (Smer-SD) kormányfővel és a rendőrség képviselőivel Kassán. Előtte, február 6-án Milan Lučanský országos rendőrfőkapitánnyal tárgyaltak Pozsonyban, ahol bemutatták a tervezett tüntetés célját. A kis és közepes termelők 2018 júniusában is traktorokkal vonultak Pozsonyba.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.