Választási törvények – a Híd visszavonatná a belügyi tárca javaslatát

Pozsony |

<p>A Híd parlamenti képviselője, Gál Gábor szerint a belügyminisztériumnak vissza kellene vonnia a választásokat érintő törvények módosítására tett javaslatát.&nbsp;</p>

Pénteki sajtótájékoztatóján Gál Gábor elmondta, a belügyi tárca a választási kampányról és a választójog érvényesítésének feltételeiről szóló törvény módosítására vonatkozó javaslata derült égből villámcsapásként ért mindenkit. A legjobb az lenne, ha ezeken a törvényeken az ellenzékkel együtt dolgoznának.  „A törvényjavaslatok benyújtását rosszul időzítették a nyári szabadságok idejére. A tárcaközi egyeztetés rövid ideig tartott. A törvények zavarosak, a céljuk legalábbis homályos,“ jelentette ki Gál Gábor. A minisztériumi javaslatok túlmennek azon a kereten, amit a közvélemény a pártok finanszírozásával és a kampánnyal kapcsolatosan elvár. „Miért ez az időzítés? Hogy kevesebb legyen a hozzászólás? Még így is elég sok megjegyzés érkezett,“ állapította meg és hozzátette, hogy a törvény megalkotásával ugyancsak siethettek, mert ellentmondások is fellelhetők bennük. Gál Gábor úgy látja, a törvényt igencsak testre szabták annak érdekében, hogy egyeseket előnyben részesítsenek mások kárára.  A választásokról és a politikai pártokról szóló törvényeknek Gál szerint azt kellene szolgálniuk, hogy a párt- és a kampányfinanszírozás átláthatóvá váljon. „Azaz nemcsak a kampánynak – ahogy ezt a minisztérium javasolja -, hanem a pártok valamennyi tevékenységének átláthatóvá kell válnia“ -  figyelmeztetett a politikus. Biztosítani kell szerinte a pártok finanszírozásának hatékony ellenőrzését, hogy a politikai verseny korrekt legyen és a jelöltek azonos feltételekkel szállhassanak harcba a szavazatokért. „És ebben látom a legnagyobb problémát. A javaslatok ugyanis nem térnek ki a legégetőbb problémákra, nem érintik a pártok ellenőrzését. Nevetséges, hogy a finanszírozás ellenőrzésének feladatát a pénzügyminisztériumra bízzák, amely tovább delegálhatja azt a járási hivatalokra. Ez nem más, mint egy rossz vicc”, jelentette ki Gál Gábor.  Az egyetlen jó pont a minisztériumi javaslatokat tekintve Gál szerint az átlátható számlák bevezetése. Másfelől a törvények a moratórium fenntartásával számolnak, ami Gál Gábor szerint teljesen értelmetlen. „Egyszerűen ellenőrizhetetlen. A törvény a tisztességes pártokon és jelölteken veri el a port,“ tette hozzá. A Híd ma benyújtja a parlamentbe a saját javaslatát, amely kitér a pártok és a kampány finanszírozására, a pártfinanszírozás ellenőrzésére és szankciókat vezet be. A javaslatot az SDKÚ-DS és a KDH is támogatja. A Híd javaslata három területre terjed ki – a pártok finanszírozására, valamennyi választásra, valamint az Állami Számvevőszék (NKÚ) és a nyilvánosság általi ellenőrzésre. A pártok minden egyes választásra vonatkozóan választási alapot hoznának létre. Ebből fedeznék a kampányköltségeket. Az alapot különválasztanák a működési költségektől, hogy világos legyen, miből finanszírozza a párt a kampányát. Az egyes jelölteknek is lesz választási alapjuk, amennyiben önálló kampányt kívánnak folytatni. A javaslat szerint minden adományt és annak összegét nyilvánosságra kellene hozni. A Híd javaslatának legfontosabb intézkedése azonban az, hogy bevezeti a pártok finanszírozásának ellenőrzését a számvevőszék és a nyilvánosság által. Megerősíti a számvevőszék hatásköreit, amely a pártok törvény szerinti valamennyi tevékenységét jogosult lesz ellenőrizni. Ha súlyos törvénysértésre kerül sor, a számvevőszék javaslatot tehet a párt feloszlatására. A könyvvizsgálónak kötelezően jelentést kell tennie a számvevőszék számára, ha tudomására jut bármilyen törvényellenes magatartás. Módosításra kerülne a Büntetőtörvénykönyv is, amely egy új bűncselekményfajtát vezet be, mégpedig az illegális pártfinanszírozás bűntettét.  (SITA, híd, ú) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?