Váhostav: állami átverés

Pozsony |

<p>A Smerhez közeli oligarcha, Juraj Široký birtokában levő Váhostav pórul járt beszállítóinak az állam az utolsó pillanatban nagylelkűen felajánlotta a segítségét, megtérítve a követeléseik egy részét. Mára azonban kiderült, hogy a kisvállalkozók még ehhez sem juthatnak hozzá maradéktalanul.</p>

A Smer-mecénásnak tartott Široký cégbirodalmába tartozó Váhostav tavaly szeptemberben jelentette be, hogy csődvédelmet kér a hatalmasra duzzadt tartozásai miatt. Az állam ugyanis kifizette Širokýnak az autópálya-építésekért járó pénzt, a Váhostav az alvállalkozóinak azonban már nem fizetett. Az óriásvállalat 104,7 millió eurós tartozást halmozott fel, ebből azonban csak 43,85 millió eurót fizet vissza, ennek többségét – 24,2 millió eurót – ráadásul a bankok kapják. A hatalmas felháborodás miatt a Fico-kabinet az alvállalkozóknak tavasszal felajánlotta, hogy megvásárolja a Váhostav tartozásának 50%-át, amire mintegy 20 millió eurót költenek a bankadóból befolyt összegből. Legfeljebb 200 ezerAz elmúlt hónapban – a Szlovák Kezes- és Fejlesztési Bankon (SZRB) keresztül – hozzá is láttak a kárpótláshoz, mára azonban kiderült, hogy a kisvállalkozókon az állam is igyekszik spórolni. A 670 pórul járt beszállító és kisvállalkozó jövő március 31-ig kérheti az államtól kintlévősége megvásárlását. Az állam egy-egy vállalkozónak követelései 50 százalékát, legfeljebb 200 ezer eurót fizet ki. A TaylorWessing ügyvédi iroda azonban arra is felhívta a figyelmet, hogy a kárpótlással kapcsolatban több kockázat is felmerült. Trükkös feltételek„A csődvédelemmel foglalkozó Slovenská reštruktu-ralizačná állami társaság azon károsultaknak, akik az elmúlt két évben de minimis, vagyis a vállalkozásoknak nyújtott kisebb összegű állami támogatáshoz jutottak, a támogatás összegével csökkenti a kifizetett összeget. Ezért megtörténhet, hogy a kisvállalkozók nem jutnak hozzá a követeléseik 50 százalékához sem” – nyilatkozta Andrej Leontiev, a TaylorWessing munkatársa. A 400 ezer eurónál nagyobb követelésekkel rendelkezőket ráadásul diszkriminálják, hiszen akinek a Váhostav 1 millió euróval tartozik, az ugyanúgy legfeljebb 200 ezer euróhoz juthat hozzá, mint aki csak 400 ezer eurós követelést halmozott fel. Radovan Pala, a TaylorWessing szakértője szerint az 1,1 millió eurónál nagyobb követelésekkel rendelkezőknek jobban megéri majd, ha közvetlenül a Váhostavtól kérik vissza a pénzüket. A csődegyezség alapján ugyanis 19,6 millió eurót kapnak az óriásvállalat alvállalkozói, ami a kinnlevőségük 18,75 százaléka, és amelyet a Váhostav öt év alatt fizet ki. Lenne megoldásA TaylorWessing elemzése szerint az állam ezzel olyan cégeket büntet, amelyek jelentős munkáltatóknak számítanak, miközben a problémáikat egyedül a felelőtlenül gazdálkodó Váhostavnak köszönhetik. Az államnak Pala szerint lehetővé kellene tennie, hogy a 400 ezer eurónál nagyobb követelésekkel rendelkezők két részre oszthassák a követeléseiket: 200 ezer eurót az államtól igényelnének, a fennmaradó részt pedig a Váhostavtól. Egy egymilliós követeléssel rendelkező társaság így például 200 ezer helyett 312,5 ezer euróhoz juthatna hozzá. (vlv, SITA) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?