A Kassai Kerületi Bíróság pénteken meghozta döntését, mely szerint Antonino Vadala olasz vállalkozó előzetes letartóztatását kiadatási letartóztatásra változtatja.
Vadala kiadatási letartóztatása mellett döntött a kassai bíróság
„A bíróság a kiadatási letartóztatás mellett döntött. A védencem ezt követően kijelentette, hogy visszavonja korábban benyújtott panaszát” – nyilatkozta a tárgyalás után Jaroslav Hamza, Vadala ügyvéde. Azt, hogy pontosan mikor adják ki az olaszoknak Vadalát, az ügyvéd szerint több tényezőtől is függ, de hogy pontosan milyenektől, azt már nem konkretizálta. A nem nyílvános tárgyalást szigorú biztonsági intézkedések előzték meg, a média képviselői csak néhány másodperc erejéig mehettek be a bírósági tárgyalóterembe.
A Kelet-Szlovákiában élő Antonino Vadala ellen kábítószerrel összefüggő bűncselekmény miatt folyik bűntetőeljárás Olaszországban, a velencei bíróság pedig korábban európai elfogatóparancsot adott ki ellene. A szlovák rendőrség március 13-án vette őrizetbe a vállalkozót, két nappal később pedig a Kassai Kerületi Bíróság elrendelte előzetes letartóztatását. A vádlott panaszt emelt a bírósági határozat ellen, de azt a Legfelsőbb Bíróság 12-én elutasította. Az olasz vállalkozó ellen újabban az európai közösség pénzügyi érdekeit sértő bűncselekmény kísérlete és támogatási csalás bűncselekményének kísérlete miatt is indítottak eljárást. A Nemzeti Bűnüldözési Ügynökség (NAKA) nyomozója április 13-án indított eljárást az ügyben. A Speciális Ügyészi Hivatal (ÚŠP) gyanúja szerint a vállalkozó 2009-ben a Mezőgazdasági Kifizetési Ügynökségtől (PPA) 120 000 eurós uniós támogatást próbált meg kicsalni.
Az olasz vállalkozó szlovákiai kapcsolatairól és tevékenységéről Ján Kuciak, a meggyilkolt oknyomozó újságíró is írt.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.