Urnadobálás: egy év börtön, felfüggesztve

an
Madzany |

Egy év szabadságvesztés, melyet két évre felfüggesztett a bíró – ez a büntetése a választási urnát ellopó szavazónak.

Gyorsított eljárásban tárgyalta az Eperjesi Járási Bíróság annak a 43 éves önkormányzati képviselőnek az ügyét, aki gondoskodott a szombati államfőválasztás egyik legnagyobb incidenséről. A férfi nem sokkal a szavazóhelyiségek bezárása előtt szavazott. Miután leadta szavazatát felkapta az urnát és kirohant vele az utcára, ott földhöz vágta a papírurnát, melynek teljes tartalma az utcára szóródott. A rendőrség előállította, s vasárnap vádemelési javaslatot tettek vele szemben. Az incidens miatt egy órával kitolták a szavazást Medzanyban, ez pedig azt vonta maga után, hogy a választási moratórium is kitolódott. A Szlovák Statisztikai Hivatal csak 23 óra 16 perc után hozhatta nyilvánosságra az államfőválasztás első részeredményeit. 

A bíró bűnösnek találta a választás akadályozásának gyanújában, gyorsított eljárásban egy év szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását két évre felfüggesztette. Az ítélet jogerős

– közölte Ivana Petrufová, a bíróság szóvivője. Anton Vaňo a bíróságról távozva kijelentette, megbánta tettét. Szavazni futballmeccs után ment, s kétezreléknyi alkoholt mutattak ki a vérében az incidens után. Az OĽaNO színeiben helyi képviselői mandátumot szerzett Vaňót felszólította a párt, hogy adja visszamandátumát. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?