Ülésezett az MKP Elnökök Tanácsa

Pozsony |

<p>Pénteken, 2012. március 30-án ülésezett a Magyar Koalíció Pártja Elnökök Tanácsa, hogy értékelje a választási eredményeket, előkészítse az Országos Tanács április 21-i ülését, és megvitassa a párt jövőjét.</p>

A találkozón az aktuálpolitikai kérdések mellett Robert Fico kabinetjének készülő kormányprogramjával kapcsolatos nyilatkozatok is felmerültek. A nemzetközi szervezetek ajánlásainak elfogadása is fontos szempont az adott kormány tevékenységének értékelésénél. E tekintetben sajnos kijelenthetjük, hogy az átfogó kisebbségi törvényt a Radičová-kormány nem emelte programjába, az alakuló Fico-kormány már említést sem tesz róla. A status quo megőrzése a magyarság további asszimilálódásának és elvándorlásának az eszköze.

A kisebbségügyi miniszterelnök-helyettesi poszt további sorsának kétségessége szintén arra mutat rá, hogy a szlovákiai nemzeti közösségek identitásuk megőrzése terén az elkövetkező négy évben nem számíthatnak előrelépésre.

A Magyar Koalíció Pártja a szlovákiai magyarsággal kapcsolatos kérdések minél hatékonyabb érdekképviselete érdekében továbbra is legfőbb céljának tartja az eddig kialakult kisebbségi jogi helyzet megtartását és annak fejlesztését, melynek érdekében nyitott bárminemű konstruktív párbeszédre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?