Újra hulladékot hordanak a bazini telepre

Bazin (Pezinok) |

<p>Csütörtöktől ismét hordanak szemetet a bazini (Pezinok) hulladéktelepre. Ezt az üzemeltető Ekologická skládka cég igazgatótanácsának elnöke, ifj. Ján Man erősítette meg. Zuzana Čaputová, a lerakatot kezdettől ellenző polgári társulás aktivistája elmondta, néhány órán vagy napon belül összeül a társulás vezető testülete,. hogy a megváltozott helyzettel kapcsolatban állást foglaljon.</p>

Az Alkotmánybíróság ugyan idén májusban semmisnek mondta ki a környezetvédelmi főfelügyelőség engedélyét a lerakóhely megépítésére, de a tulajdonos cég fellebbezett. A taláros testületnek most ennek a fellebbezésnek az ügyében kell eljárnia, s amíg az eljárás tart, tiltó döntése végrehajtását is elhalasztotta. Ez gyakorlatilag azt jelenti, hogy addig a telep működtethető.

 Ifj. Ján Man a héten azt nyilatkozta, nem biztos, hogy azonnal megindulhat az üzemeltetés, mert a bírósági huzavonák miatt a telep elvesztette eddigi ügyfeleit, s most új szerződéseket kell kötnie.

A telep létesítése és működése ellen a helyiek nagy része tiltakozik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?