Újra bevezetnék a sztrádadíjat a teherfuvarozóknak

<p>Pozsony. Nem kizárt, hamarosan ismét fizetni fognak a 3,5 tonnánál nehezebb gépkocsik a fővárost megkerülő D1-es autópálya használatáért; a közszolgálati rádió értesülései szerint Pozsony példáját több város is követheti.</p>

ÖSSZEFOGLALÓ

A városokat elkerülő körgyűrűket a kamionok idén március 15-től használhatják ingyen egy rendeletnek köszönhetően, amelyet a közlekedésügyi minisztérium azután fogadott el, hogy a fuvarozók a drága útdíj és további illetékek miatt sztrájkkal fenyegetőztek. A közlekedési kutatóintézet viszont most kiszámolta, hogy az állam így évente több millió eurós bevételtől eshet el, ezért a tárca állítólag azt fontolgatja, hogy visszavonja a márciusban hatályba lépett rendeletét.

Az intézet adatai szerint csak a pozsonyi körgyűrűnél évi nyolcmillió euró a bevételkiesés, Zsolna esetében 1,3 millió, Kassánál pedig 1,2 millió euró. „Több forrás igazolta, hogy a minisztériumot valóban foglalkoztatja ez a gondolat, hivatalosan viszont nem hajlandóak alátámasztani ezeket az információkat. Hatalmas átverés lenne, ha mindez beigazolódna, mivel a minisztérium egyértelműen ígéretet tett arra, hogy a körgyűrűk használata a teherforgalom számára ingyenes lesz” – állítja Milan Laurinec, a Szlovákiai Fuvarozók Uniójának (UNAS) elnöke.

A teherfuvarozókat tömörítő ČESMAD szövetség képviselői viszont megerősítették, hogy a minisztériummal ezen a héten tárgyalni fognak a körgyűrűk használatáért fizetett illeték ismételt bevezetéséről. „Csak a nagyobb városok kerültek eddig szóba, de részleteket nem árulhatok el, a tárgyalások még nem értek véget” – nyilatkozta Ľubomír Honíšek, a ČESMAD elnöke. A közlekedésügyi tárca is elismerte, hogy a héten tárgyalóasztalhoz ülnek a teherfuvarozók képviselőivel, de előre nem akarják kommentálni az egyeztetéseket. (dem)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?