Újabb párt folytat tárgyalásokat Hegerrel a lehetséges együttműködésről

heger k

A KDH bejelentette, megbeszéléseket folytatnak Eduard Heger (OĽaNO) megbízott kormányfővel az előre hozott parlamenti választással kapcsolatos együttműködésről.

A párt szóvivője, Lenka Halamová megerősítette, ajánlatot tettek Eduard Hegernek, mely szerint második helyet kapna egy esetleges közös jelöltlistán.

Zajlanak a tárgyalások a miniszterelnökkel, egyelőre még nem született végleges döntés a kooperációról

– tette hozzá.

Az OĽaNO elnöke, Igor Matovič úgy gondolja, a KDH összefogás nélkül nem juthat be a parlamentbe, ezáltal  félő, hogy 130 ezer szlovák polgár szavazata el fog veszni.

Mint parlamenten kívüli mozgalom, a hivatalban lévő kormányfőnek szégyentelen javaslatot tesznek, hogy legyen második számú jelölt. Több alázat és józan ítélőképesség is szorulhatott volna beléjük

– jegyezte meg Matovič, akinek szembe kell néznie azzal, hogy hűséges párttársa, Eduard Heger valószínűleg új politikai projektbe kezd majd.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?