Újabb híd épül Magyarország és Szlovákia között

Újabb híd épül Magyarország és Szlovákia között

Újabb Ipoly-híd épül jövő év végéig Magyarország és Szlovákia között, az egyik oldalon Drégelypalánknál, a másikon Ipolyhídvégnél, ami nagyban megkönnyíti a határ menti közösségek életét.

Az Igor Matovič (OĽaNO) miniszterelnök-helyettessel közös bejelentésen a Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter arról számolt be, hogy a 2,6 milliárd forintból épülő 50 méteres acélhíd nyitva lesz a személy- és a 3,5 tonna össztömeget meg nem haladó teherforgalom előtt is, emellett a csatlakozó útépítési munkát is elvégzik majd mindkét oldalon.

Kiemelte, hogy a cél ezúttal is a „méltatlan helyzetek és káros hatások megelőzése és felszámolása”, a határátlépéshez ugyanis most húsz kilométert kell kerülnie a két közeli település lakosainak.

Szijjártó Péter leszögezte, hogy az országgyűlési választás eredményét a kormány a szuverén magyar külpolitika megerősítéseként is értelmezi, amelynek egyik alapja a kölcsönösen előnyös, jó kapcsolatok folyamatos építése a szomszédos országokkal.

„Az elmúlt tizenkét évben nagyon sok erőfeszítést tettünk annak érdekében, hogy közös sikertörténeteket építsünk a szomszédainkkal. Minél sűrűbben és több ponton vagyunk összekötve, annál jobban ismerjük egymást, annál érdekeltebbek vagyunk egymás sikereiben és annál kevesebb okunk van a vitára vagy a veszekedésre” – fogalmazott.

Matovič ugyancsak üdvözölte az újabb összeköttetés megteremtését, s úgy vélekedett, hogy napjainkban különösen meg kell becsülni a békés kapcsolatokat.

„Szilárdan hiszem, hogy közös jövő, békés jövő vár ránk” – közölte.

Szijjártó rámutatott, hogy 2010-ben huszonhárom helyen volt közúti kapcsolat a két ország határán, de mára ez harmincötre nőtt, és jövő év végéig hat további összeköttetés jön létre: egy újabb útkapcsolat és kompjárat, illetve egy Duna- és három Ipoly-híd. Emellett Magyarország és Szlovákia összekötötte a villamosenergia-hálózatát és a gázvezeték-rendszerét, aminek a jelenlegi európai energiaellátási válság közepette különösen nagy jelentősége van.

A miniszter hangsúlyozta, hogy a kétoldalú kereskedelem értéke tavaly 27 százalékos növekedéssel elérte a 13 milliárd eurót, és ezzel rekordot döntött, idén januárban pedig a bővülés 56 százalékos volt. Tájékoztatása szerint ezzel párhuzamosan Szlovákia mára hazánk második legfontosabb kereskedelmi partnerévé és a magyar tőke negyedik legfőbb célországává vált.

Az elmúlt évek magyar-szlovák együttműködésére utalva pedig elmondta, hogy az építkezéshez a határ mindkét oldalán megfelelő emberekre van szükség, akik akarják a közös sikert, és a kölcsönös tisztelet talaján állva próbálják a kapcsolatokat folyamatosan javítani. Ezzel kapcsolatban Matovičot a „magyarok barátjának” nevezte, aki „pontosan érti a két ország közötti hidak építésének fizikai és jelképes jelentését”.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?