Új típusú érettségik magyar nyelv és irodalomból

Jelen helyzet szerint a 2005 tavaszán érettségiző gimnazisták az alábbiakra számíthatnak. Külső (ún. extern) írásbeli magyarból nem lesz, holott véleményem szerint ez legalább annyira elő van készítve, mint a független megmérettetésre kijelölt három tantárgy, a matematika, angol és német. Az a tanár, aki figyelemmel követte az elmúlt négy-öt évben az Állami Pedagógiai Intézet (ÁPI) által az iskolákban elvégzett Monitor nevű tesztelés-sorozatot, tanulmányozta a négy megadott válaszos (ún. ,,ikszelős”) és rövid válaszos kérdéseket, és földolgozva azok tanulságait már készítgette is rá tanítványait, minimálisan furcsállja, hogy úgy nem lesz a második félévben extern írásbeli magyarból, hogy annak elmaradását hivatalosan, nyilvánosan senki nem indokolta.

Ami viszont biztosan vár a végzős gimnazistákra: április 15-én négyórás zárthelyi fogalmazást fognak írni, május 23. és június 10. között pedig szóbeli vizsgát tesznek magyarból. Mindkettőt immár két különböző – B (azaz közép-), illetve A (emelt) szinten. Az érettségi írásbelinek megváltozott a megnevezése és a formája is. Újdonságként a diákok egy témát fognak választani az ÁPI munkatársai által összeállított négy téma közül, ami érthetően nagy izgalmat okoz, hisz a témák ismeretlenek lesznek mind a tanárok, mind a diákok számára. Ezzel kapcsolatban fölvetődhet néhány probléma. Először is, az írásbeli érettségi vizsga ezen formája köszönő viszonyban sincs azzal, ahogy azt a minisztérium által 2001. október 1-jén jóváhagyott 920/2001-43 számú dokumentumban a szerzők leírták.1 Ebben még arról volt szó, hogy a szakos, illetve a tantárgybizottság év elején 15–20 témát választ, aztán fél év alatt a diákok anyagot gyűjtenek, és a többször ellenőrzött vázlat alapján írhatják az írásbelit. Az eredeti internetes megjelenés után hozzáférhetőbb formában is nyilvánosságra került ugyanez a terv,2 ezért is okozott nagy meglepetést, amikor egy 2003. decemberi tantárgyi konferencián Csicsay Károly, az ÁPI munkatársa elmondta, hogy az ,,illetékesek” elutasítva reformjavaslatát e mellett a megoldás mellett döntöttek. Már akkor is komoly problémának tartottam, hogy egyik tervet sem előzte meg egyeztetés vagy vita. Ez a magyar érettségi reformját érintő második lényeges változás, melynek okáról nem kapott a szakma érdemi indoklást, sőt azt sem tudjuk, igazából ki döntött a központi írásbeli bevezetéséről.

Az írásbeli jövőre tervezett formájával további gondok is vannak. Ha a szóbeli kétszintű – márpedig ez előírás –, akkor az írásbelinek is annak kell lennie. Ám ha megnézzük a rendelet erre vonatkozó passzusát, kiderül, hogy az írásbeli A és B szinten mindössze egy írott oldalnyi terjedelemben különbözik: az A szintnek 1,5 – 5 oldalt, a B szintnek 1,5 – 4 oldalt kell írnia ugyanazokról a témákról.3 A különbség tehát nem tartalmi (azaz lényegi), hanem terjedelmi (formai). Azt gondolná az ember, hogy két különböző szinten írandó dolgozatra különböző nehézségű és műfajú témákat kellene kitalálni, ugyanúgy, ahogy más, a magyarral összevethető tantárgynál, pl. az idegen nyelvek esetében, ahol – a példa kedvért – a B szintnek levelet kell írnia, az A szintnek meg esszét. Fölvetődik továbbá, hogy egyáltalán miért ,,belső vizsga” az írásbeli neve (písomná forma internej časti), ha a témák központilag, kívülről lesznek megadva? Kicsit rosszhiszeműen ezt az öszvér megoldást – hogy ti. a témákat kívülről adják, de a javítás és értékelés iskolán belül történik – akár a felelősségáthárításnak is tekinthetjük. Miért nem azok javítják az írásbeliket, akik kitalálták őket? Nincs rá ember, pénz? Bizony, ha az objektivitás/összehasonlíthatóság végett vannak központi témák (vagy nem azért?), akkor azokat javítani is egységesen kellene, mert egyébként lehetetlen objektivitásról beszélni. Nyilván minden kolléga becsülettel, többször végigolvasva végzi majd a fejenként 3–5 oldalnyi kézirat javítását, ahogy eddig is tette. Nyilván sokan ismerik és használják a Magyarországról származó javítási szabályzatot. Sőt egy kurta utalás alapján még az is feltételezhető, lesz valamiféle központi javítókulcs.4 De mégis. Éppen az ÁPI munkatársai mutatták ki a Monitorok javításának tapasztalatai alapján, hogy még az egyetlen szóval megválaszolandó feladatokban is vannak eltérések a javítások között! Mi garantálja az érettségi írásbelik, végső soron az iskolák összehasonlíthatóságát, ha százféle mércével mérjük és javítjuk a fogalmazásokat? Vagy lehetséges volna, hogy az összeállítók szándékosan hagytak kiskaput, hogy a tanárok, akik javítani fognak – eufemizmussal élve – minden körülményt alaposan mérlegelve dönthessenek a jegyekről? Nos, a felkészült iskoláknak erre nincs szükségük; ez nem tisztességes. Megoldás viszont több is kínálkozik. Igaz, mind idő- és pénzigényes folyamat, ráadásul komoly szakmai, elméleti és gyakorlati háttér meglétét igényli. Van ország, ahol feladat-összeállító és -javító központokat (pl. Nagy-Britanniában ún. Examinations and Assesment Board-okat) állítanak fel. Nálunk is létre kellene hozni egy (vagy több) feladatjavító műhelyt (időszakosat vagy állandót), ahol a későbbiekben az érettségi írásbeliket és/vagy írásbeli külső teszteket javítanák. Rövid távon pedig minimális elvárás, hogy továbbképzéseken kell minket megtanítani a lehető legobjektívabb javítási eljárásokra.

Ami a szóbelit illeti, nagyon célszerűnek tartom, hogy nyelvtanból a gyakorlati feladatokon van a hangsúly, amiként nagyon előremutatónak tűnik, hogy a szóbeli részfeladatok során kapott több jegyből egy súlyozott képlet alapján – amin belül 6:4 arányban az irodalom nyom többet a latban – adódik ki a szóbeli végső jegye. Viszont fölösleges feszültségforrás, hogy a diákoknak úgy kell a szóbeli érettségire jelentkezniük az év elején, hogy nem tudják, milyen követelményrendszernek kell megfelelniük a különböző szinteken. Illetve ez nem teljesen igaz. Egyrészt ugyanis nyilván sok tanár céltudatosan a korábban nyilvánosságra hozott tantervi előírások alapján készítette fel tanulóit a kétszintű szóbelire (pl. az Érettségi követelmények, ill. annak testvérdokumentuma, az Alapműveltségi tananyag és követelmények alapján), másrészt a szint kiválasztása nem olyan sürgős. De például a szóbeli tételeknek olyan pontos, arányított szétírását, mint ahogy a rendeletben olvashatjuk, eddig nem ismertük. Egy kérdésemre válaszolva egy bennfentes ÁPI-szakértő egy hónappal ezelőtt azt írta, hogy ,,központi tételsor a szóbeli érettségi vizsgákra remélhetőleg sosem lesz”. Valóban nem lesz. Már van. Hisz a rendeletben található szétírás,5 amely meghatározza a szóbeli tételekben az egyes nyelvtani témák ill. egyes irodalmi korszakok százalékos arányát – ez gyakorlatilag központi tételsor. De még ebben a szerintem felesleges túlszabályozásban is van valami előremutató, ugyanis legalább egyértelműen meg van határozva a világirodalom és a magyar irodalom aránya (1:2), ami a későbbiekben megelőzhet pár félreértést.

Mi a probléma az egyként központi írásbeli és szóbeli témákkal? Az csak a kisebb baj, hogy visszajutottunk oda, ahol 1989 előtt jártunk, azzal a különbséggel, hogy egykor az uralkodni vágyó ideológia, ma pedig a rosszul értelmezett objektivizáció miatt jutottunk ide. Ennél sokkal problematikusabb, hogy az efféle objektivizációs szándék nem tud elszakadni a tény- és tankönyvközpontú oktatástól és az egyetlen tankönyv ideológiájától; ugyanakkor szinte lehetetlenné teszi az irodalomoktatás egyéni vagy alternatív formáit, például a tankönyvközpontúságtól a készségalapú oktatás felé, a deszkriptív felelettípustól a konfrontatív gondolatmenetek irányába vagy éppen a kronologikustól a tematikus jellegű oktatási formák felé való elmozdulást. Kézenfekvő, hogy a modern kor elvárja a tudások összemérhetőségét. Csakhogy a korszerűség azt is megkívánja, hogy ne az exponenciálisan növekvő tudáshalmaz, hanem a készségek és a feladatmegoldó stratégiák mentén valósuljon meg az összevethetőség.

A szóbelihez már csak néhány észrevétel. Amíg pl. történelemből, angolból rutinszerű segédeszközöket sorol fel a rendelet (térkép, szótár), a magyar esetében a személyi számítógép az elvárt segédeszköz. A magam részéről nagyra tartom Csicsay Károly határozott szándékát, hogy a számítógépet, pl. a CD-ROM-ok széles tárházát, a szövegszerkesztést, életrajzírást stb. a magyaroktatás szerves részéve tegye. Joggal teheti, mert sokat tett azért, hogy magyar szakos berkeinkben csökkenjen a technikai analfabetizmus. De ha arra a kedves, már nem pályakezdő kolléganőre gondolok, aki egy kurzuson remegő kézzel, életében először kattintott az egérrel, nos, akkor valószerűtlennek tűnik, hogy a magyar szóbelin már fél év múlva kötelező lesz a PC-használat. Még akkor sem, ha csak a legújabb tanterv által előírt feladattípus, nevezetesen a szövegszerkesztés esetén van rá szükség.

Végignézve azt a táblázatot, amely az egyes tantárgyakon belül a szóbeli érettségi időbeli beosztását sorolja fel,6 azt láthatjuk, hogy szinte minden tantárgyból különbség van A és B szintű felelet hossza között: általában 15 perc a B és 20 az A szint. Nem így magyarból. Vajon milyen meggondolás alapján jut magyarból A és B szintnek egységesen 15 perc? Mit lehet elmondani pl. Ady Endréről meg a század eleji magyar művészeti, politikai, történelmi viszonyokról 15 perc alatt, amikor ez a 15 perc valójában csak 9, hiszen 6 perc kell a nyelvtanra? Netán emeljük a tételek számát? A jelenleg előírt legalább 30 tétel számát növelni több okból (technikai, pszichológiai) nem ajánlatos, ,,az említés szintjén” nevű megközelítés pedig teljesen ostoba dolog. Tekintve, hogy az érettségik bonyolultabb szervezési eljárásai miatt egyre fontosabb lesz a feleleteknél betartandó idő, ebben a rosszban is fölfedezhető valami jó. Ha csak 15 perc áll rendelkezésünkre A szinten is, akkor legalább kényszerből megvalósulhat, amit évek óta szajkózok, tudniillik hogy a magyar irodalom kénytelen lesz kiszorítani saját köreiből a filozófiai, művészettörténeti, történelmi stb. ismereteket, pusztán azért, hogy maradjon elég ideje saját magára.

Úgy érzem, jelenleg magyar ügyben az elméleti megközelítések éppúgy időszerűek, mint a pragmatikus hozzáállás, mivel továbbra is sok kétség fogalmazódik meg – a fentieken kívül – például a tankönyvektől független tanterv, a kidolgozásra váró memoritergyűjtemény stb. ügyében. Véleményem mégis változtatlan: a magyar mint gimnáziumi tantárgy modernizációja egyike a legelőrehaladottabbaknak. Úgy gondolom azonban, hogy abban a folyamatban, amelynek során – belátom, kényszerből – egyidejűleg történik a magyar tartalmi megújítása, a minőségbiztosítási rendszerek beépítése és az újítások társadalmi elfogadtatása, a megalkotott rendszerbe átgondolatlan előírások keveredtek. Mondhatnánk persze, hogy mindez csak átmeneti megoldás, időt kell hagyni a kollégáknak, hogy hozzászokjanak az újhoz. Talán éppen a könnyítés szándéka vagy az átmenetinek gondolt jelleg miatt marad el jövőre a Monitor-féle tesztelés, és talán ugyanez indokolja azt a rendelkezést is, miszerint az 5-ös írásbelit író diák is mehet szóbelire. Stratégiai tervezésre van szükség, amelynek során sok szempontot kell ugyan figyelembe venni, de a tanártársadalomét mindig. A magam részéről két dolgot tartok kulcsfontosságúnak. Egyrészt a szakmai összejövetelek (workshopok, minikonferenciák) szorgalmazását, ahol például az érettségire vonatkozó rendeletek alkalmazását gyakorolhatják a kollégák. Másrészt talán újra kellene értékelni, ki a legilletékesebb nálunk a magyaroktatás ügyében. Lehet, hogy az ÁPI nem győzi, a formálódó Comenius Pedagógiai Intézet meg nem képes kompetensen kezelni a magyaroktatás ügyét; a Nemzetiségi Főosztály illetékessége pedig egyenesen rejtély. Végső soron talán ezért kerül konfliktusba a rendelet több pontja azzal az eszmeiséggel, amiért az egész középiskolai reformra szükség volt. Ellenkezik például azzal az alapkoncepcióval, amely a minőség irányába való elmozdulást irányozza elő, és szembemegy a konvertálható tudást szorgalmazó európai trendekkel is. Végül elgondolkodtató az is, hogy a legtöbb tantárgy esetében csoportok dolgoznak hasonló feladatokon, mint ahogy az is tipikusnak mondható, hogy a legsikeresebb tantárgyak stratégiai fejlesztésében egyetemi szakemberek a kezdeményezők. Ez a magyaroktatás esetében távolról sincs így. Holott úgy hiszem, hosszabb távon mindenkinek érdeke rendezni ezeket az ügyeket.

Jegyzetek

1. Vö. Kulcsárné Sz. Zsuzsanna, Csicsay Sarolta, Csicsay Károly: Érettségi követelmények magyar nyelvből és irodalomból a gimnáziumok számára. Eredetileg a www.spu.sanet honlapon hozták nyilvánosságra.

2. Csicsay Károly: Az érettségik reformja. Katedra, 2002/május, 19.

3. Ld. 510 sz. rendelet mellékletének 4541. oldalát, a 2. pont utolsó két sorát.

4. Az 510 sz. rendelet mellékletének 4541. oldala, a 2. pont első bekezdésének második mondata azt mondja: ,,Písomná práca…vyhodnocuje sa interne na základe centrálnych pokynov.”

5. 510 sz. rendelet, 4556. oldal, 9. pont.

6. 510 sz. rendelet, 4538–4539. oldal.