Új Szó-stúdió: A szlovákiai magyar politika a kormányválság árnyékában

uj szo ravasz abel tokar geza

Szeptember 23-án, azaz pénteken újabb adással jelentkezik az Új Szó-stúdió. A téma ezúttal is a kormányválság, valamint a kabinet kisebbségi intézkedései, de a magyar politikusoknak a szlovák kormányhoz való viszonyulása és a Szövetség értékelése is téma lesz.

A SaS kormányból való távozását követően az immáron hárompártira zsugorodott kormánykoalíció kisebbségi kormányként folytatja az együttműködést, amely ígéreteik szerint feszültségektől és konfliktusoktól egyaránt mentes lesz. A távozásának köszönhetően azonban nehézzé vált a parlamenti többség megtalálása. Mi lehet a kiút ebből a helyzetből? Számíthatunk-e például előrehozott parlamenti választásra? A SaS távozása és az új miniszterek kinevezése után, a kisebbségek, ezen belül a magyarok szempontjából jobb vagy rosszabb kabinetet kaptunk?

Mindeközben Igor Matovič menesztése pénzügyminiszteri pozíciójából még mindig terítéken van, a törvényhozásnak előbb-utóbb a jövő évi költségvetést is el kell fogadnia. Többek között ezeket a területeket érintjük beszélgetésünk során.

Az Új Szó-stúdió egy 10 részes videósorozat, amelyben hétről hétre a szlovákiai magyar politika és közélet szereplői kapnak teret az eszmecserére és a vitára. A stúdió egyes adásaiban a szlovákiai magyar közélet jeles képviselői ütköztetik véleményüket a szlovákiai magyar érdekképviselet jelenéről és jövőjéről, valamint a szlovákiai többségi és kisebbségi politika erőviszonyairól.

Az Új Szó-stúdió állandó házigazdája Czímer Gábor, a lap belpolitikai rovatának munkatársa.

A nagyjából egyórás beszélgetések premierjére péntekenként 19 órakor kerül sor az Új Szó Facebook-oldalán, de az egyes részek a premiert követően az Új Szó YouTube-csatornáján is bármikor megtekinthetőek. Iratkozzon fel Facebook-oldalunkra és YouTube-csatornánkra is, hogy biztosan ne maradjon le az újdonságokról! A YouTube-on érdemes a feliratkozás mellett megnyomni a kis csengő ikont, amellyel bekapcsolják a funkciót, amely minden egyes alkalommal értesítést küld, ha új videót teszünk közzé a csatornán, így biztosan mindig képbe lesz.

Az Új Szó-stúdió a Kisebbségi Kulturális Alap támogatásával jön létre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?