Új módszerrel támadnak a csalók – ne hagyja magát átverni!

idos mobil csalas k

Már a mesterséges intelligenciát is bevetik.

2023-ban országszerte elszaporodtak a csalók, akik különféle átverésekkel próbálnak meg pénzt kicsikarni áldozataiktól. A Szlovák Posta nevével többször visszaéltek: eddig több mint hatvan, módszeresen megfogalmazott üzenetet füleltek le, melyeket SMS-ben, MMS-ben és e-mailben küldtek a gyanútlan, sokszor valóban csomagot váró embereknek.

Az üzenetekben azt kérik, haladéktalanul fizessen be az illető egy apróbb összeget a küldeményért, máskülönben nem szállítják ki. Ott kezdődik a baj, hogy általában egy linkre kell kattintani, ami egy olyan weboldalra visz, ahol a személyes és bankkártyaadatokat is meg kell adni. Ha ez megtörtént, az érzékeny adatok felkerülhetnek a dark webre, a pénzünknek pedig – amennyiben nem cselekszünk időben – búcsút inthetünk.

Idén csaknem ötszáz nyugdíjast vertek át csalók telefonon keresztül, velük szemben főként a jól megszokott, úgynevezett „unokázós” módszert alkalmazzák, mely során elhitetik az áldozattal, hogy hozzátartozója súlyos balesetet okozott, és csak egy bizonyos összeg befizetése után engedik szabadon.

Ugyancsak meg kell említeni a mesterséges intelligencia térhódítását. Elképzelhető, hogy 2024-ben már MI által generált hangüzenetekkel támadnak meg minket, esetleg olyan videókat küldenek, amelyek deepfake technológiával készültek, így a mostaninál is nehezebb feladat lesz megkülönböztetni a valós problémát a kitalálttól.

(markíza)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?