Új évi változások

<p>Egyebek mellett januártól 380 euróról 405 euróra emelkedik a minimálbér. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy azok, akik minimálbérért dolgoznak, havonta bruttó 25 euróval többet vihetnek haza. Többet kapnak majd a kismamák is.</p>

A szakszervezetek egyébként a 410 eurós minimálbér mellett érveltek, a munkáltatók pedig már magát az emelést is ellenezték, mivel a 380 eurós minimálbér után nem a munkáltató fizette az egészségügyi járulékot. Az emelés azonban már járulékfizetésre kötelezi a munkáltatókat. 
 
Elektronikus matrica 

Több változással kell számolniuk az autósoknak is. Egyrészt a közúti közlekedésről szóló törvény módosítása miatt jelentősen emelkednek a kihágásokért kiszabható bírságok. Másrészt tavaly bajlódtunk utoljára az új autópálya-matrica felragasztásával, illetve a régi eltávolításával. Idén végre beindul az elektronikusmatricarendszer. Az útdíjat a világhálón keresztül, illetve az arra kijelölt helyeken, például a benzinkutakon fizethetik be az autósok, de az év végéig meg kell őrizniük a befizetést igazoló blokkot. 

Olcsóbb élelmiszerek 

Néhány alapélelmiszer, a kenyér, a tej, a vaj, a hal és a tőkehús adója a jelenlegi 20-ról 10 százalékra csökken. Egyelőre azonban nem lehet megjósolni, hogy mennyit spórol majd a lakosság az alacsonyabb áfának köszönhetően. 

Leszakadó régiók 

A kormány ősszel fogadta el azt a jogszabályt, mely a leszakadó régiók felzárkóztatását hivatott segíteni. Tizenkét járást érint az intézkedés, amely egyebek mellett lehetővé teszi, hogy kedvező feltételek mellett épüljenek szociális lakások, és számos intézkedéssel támogatják az új munkahelyeket teremtő kis- és középvállalkozásokat is. 

A vállalkozóknak számolniuk kell az adórendszerben jóváhagyott módosításokkal is. Részben megoldódik a kifizetetlen faktúrák problémája, mivel az áfát nem a számla kiállításakor, hanem csak akkor kell befizetni, amikor már megkapták a számla ellenértékét a fővállalkozótól. Az új évtől emelkedik a vállalkozók és az egyéni vállalkozók egészségügyi és szociális járuléka. 

Magasabb anyasági 

Az anyasági támogatás összege mintegy 24 ezer kismama esetében emelkedik januártól, az összege ugyanis a napi kivetési alap 65 százalékáról annak 70 százalékára emelkedik. A legmagasabb lehetséges összeg 100 euróval nő, a 31 napos hónapban akár 918,2 euró, a 30 napos hónapban pedig akár 888,60 eurót is kaphatnak a kismamák. A magasabb összeget nem kell kérni, a Szociális Biztosító automatikusan átszámítja az anyasági nagyságát. Az emelés hatására az anyasági átlagos összege 460 euró lesz.  JANUÁR 1-JÉTŐL EGY HELYEN MINDEN TÖRVÉNY!Nem csak a Törvénytárban, hanem egy speciálisan egy erre a célra szolgáló webportálon is megjelentetnek minden jogszabályt. Részletek itt!
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?