Új Egység nélkül az Összefogás

összefogás magyar fórum mkp
Pozsony |

Az Új Egység Mozgalom azt közölte, nem lesz az Összefogás jelöltlistáján. Azt állítják, egyes MKP-sokkal való személyes ellentét miatt az utóbbi párt ellenezte a velük való együttműködést. Az MKP azonban arra hivatkozik, csak politikai pártokkal működik együtt, 
az Új Egység Mozgalom azonban polgári társulás.

Pozsony. A gútai Samu István vezette Új Egység Mozgalom már korábban tárgyalt az Összefogás képviselőivel. „A konzultáció alatt kiderült, hogy az MKP-ból néhányan nem szeretnék, ha az Új Egység Mozgalom sajátos arculatával, célkitűzéseivel szerepelne a választási listán” – írják a nyilatkozatukban. Samu szerint az MKP szintén gútai tisztségviselőinek, Viola Miklós önkormányzati képviselőnek és Horváth Árpádnak, a város polgármesterének személyi ambíciói miatt nem jött létre az együttműködés. Szerinte az MKP elnöksége az ő érdekükben utasította el a mozgalmát. Samu hozzátette, ezért nem fognak az Összefogás, az MKP és a Magyar Fórum esetlegesen megvalósuló közös jelöltlistája mellett kampányolni.

Horváth az Új Egység vezetőjére úgy reagált, ugyan nem baráti a kapcsolata Samuval, de nincsenek rosszban. Polgármesterként korábban még a mozgalom által szervezett rendezvényen is részt vett. A településvezető egyben cáfolta, hogy az ő közbenjárása miatt zárták volna ki az együttműködésből az Új Egység Mozgalmat.

Az MKP közleményben reagált az Új Egység állítására. Ebben arra hivatkoznak, hogy a listaállítás a politikai pártok feladata, Samu mozgalma pedig jogilag polgári társulás. „A listaállítás és az együttműködés jogi kereteivel kapcsolatos egyeztetések a bejegyzett politikai pártokkal zajlottak és zajlanak” – szól a nyilatkozat. Az MKP azt utasította el, hogy a mozgalom a közös listaállítás negyedik szereplője legyen. A párt egyébként civil szervezetek jelöltjeit veszi fel a lista MKP-s helyeire.

Samu korábban maga is az MKP tagja volt, de megszüntették a párttagságát, ugyanis kizárták őt a politikai formáció Gúta városában működő frakciójából. Ez után a párt etikai bizottságának határozata alapján az Országos Tanács még nyáron megszüntette Samu párttagságát. 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?