Uhliarik: az orvosok már aláírhatják az új szerződéseket

Pozsony |

<p>Ivan Uhliarik (KDH) szerint már semmi akadálya annak, hogy visszatérjenek korábbi munkahelyükre azok az orvosok, akiknek - felmondásuk miatt - november végén megszűnt a munkaviszonya.</p>

Az egészségügyi miniszter hétfőn közölte, hogy az új munkaszerződések elkészültek, aláírhatók.

A tárcavezető minderről a pozsonyi egyetemi kórházban tartott ellenőrző napján nyilatkozott. Az egészségügyi intézmény egyik volt azoknak, amelyeket a leginkább érintett az orvosszakszervezet tiltakozó akciója: az 1400 ott dolgozó orvos közül 350 nem vonta vissza a felmondását.

Uhliarik elmondta azt is, hogy a többi érintett kórházban is legalább akut, sürgősségi ellátás van, sőt, több helyen már a tervezett beavatkozásokat is végzik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?