Tupý-gyilkosság: nincs elég bizonyíték

Pozsony |

<p>Egyre valószínűbb, hogy jövő héten felmenti a vád alól a Pozsonyi I. Járásbíróság azt az öt személyt, akit Daniel Tupý egyetemista meggyilkolásával vádolnak. Az ügyész a vádlottak elítélését követeli, a védőügyvédek viszont megkérdőjelezték a vád által felsorakoztatott bizonyítékok hitelességét, a védett tanúk vallomását hiteltelennek nevezték. Tupý apja felháborítónak tartja, hogy az ügy korai stádiumban került a bíróság elé.</p>

A bíróság a fővádlottat, Richard H.-t maximum 15 éves szabadságvesztésre ítélhetné, a további négy vádlott ellen garázdaság miatt indult eljárás, ezért 3 évet kaphatnak. Az ügyész ugyan beismerte, hogy az eljárás során nem sikerült elegendő bizonyítékot összegyűjteni, ugyanakkor hozzátette, egyik vádlottnak sincs százszázalékos alibije a gyilkosság idejére.
A vád koronatanúja szerdán visszavonta tavaly tett vallomását, a bíróságon kijelentette: több kérdésre akkor sem válaszol, ha hamis tanúvallomás miatt eljárás indul ellene. Mivel a vádiratot ennek a koronatanúnak a vallomására alapozták, az ügyészség gyakorlatilag bizonyíték nélkül maradt, az aduász pedig a vádlottak kezébe került. Richard Filip, a fővádlott védőügyvédje kijelentette: egészen biztos benne, hogy a vádlottak rövidesen szabadlábra kerülnek.
Tupý apja sajnálatosnak nevezte, hogy a bíróság nem engedélyezte a hazugságvizsgálatot, és furcsállja azt is, miért akarta a rendőrség minden áron a lehető leggyorsabban a bíróság elé vinni az ügyet. „Komoly nyomást gyakoroltak az Országos Rendőrfőkapitányságról annak érdekében, hogy az ügy mielőbb bíróságra kerüljön. Kinek volt ez az érdeke és miért?“ - kérdezte. Rámutatott arra is, hogy a sértettek szerint nem öt, hanem lényegesen több támadó volt, a rendőrség viszont a többi tettest nem kereste.
A belügyminisztérium ezt a kritikát visszautasítja. „Nem a rendőrség nyújtja be a vádemelési javaslatot, ezért nem is gyakorolhatott rá nyomást senki. A vádemelési javaslatot az ügyészség terjeszti elő, és soha nem tette volna meg, ha valami nincs rendben. A rendőrség mindent elkövetett az ügy felderítése érdekében, és a továbbiakban is ezt fogja tenni, nem adja fel a harcot“ - nyilatkozta lapunknak Erik Tomáš, a belügyminisztérium szóvivője. Richard Filip védőügyvéd kijelentéseit nem akarta kommentálni, mondván: egyik kijelentése sem lehet objektív, mivel a vádlottakat képviseli, és mindent elkövet annak érdekében, hogy megvédje őket.
A gyilkossági ügyben kedden várható végső ítélet. Tupýt 2005 novemberében gyilkolták meg a fővárosi Tyrš rakparton. (dem, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?