Tüntetés a nyelvtörvény ellen

Pozsony |

<p>Kedden már fél kettőtől, egy órával a kezdet előtt várják a résztvevőket a DAC-stadionba, az államnyelvtörvény elleni tiltakozó nagygyűlésre. Mintegy 6 ezer emberre számítanak a szervezők, a Magyar Koalíció Pártja és több civil szervezet.</p>

„A stadion egy órával a kezdés előtt nyitva lesz, tehát fél kettőtől be lehet menni és helyet foglalni“ - mondta lapunknak Peczár Károly, az MKP pártigazgatója. - Arra számítunk, hogy a résztvevők fokozatosan érkeznek, így a bejutás zökkenőmentes lesz.“ A bejáratnál nem lesz motozás, de a biztonsági szolgálat emberei nem engedik be azokat, akikről azt feltételezik, hogy megzavarhatják a nagygyűlést. „Aki például ittasan érkezik, vagy alkoholt akar bevinni, azt nem engedjük be“ - mondta Peczár. A színpadot a pálya közepén, az egyik lelátó előtt építik fel, így a 8 ezer férőhely egy része elveszik. „Csak azok a szektorok lesznek megnyitva, ahonnan rálátni a színpadra“ - mondta Peczár. Így a stadionba csak mintegy 6 ezer embert engedhetnek be, a pályán nem állhatnak a résztvevők.

A helyszínen az MKP és a Csemadok fizetett alkalmazottai fogjak irányítani az érkezőket az egyes szektorokba, az érkezés sorrendjében. „A helyszíni biztosítást profi biztonsági szolgálat végzi együttműködve a városi és az állami rendőrséggel - jelentette ki Peczár. - Mivel nagy tömeg várható, olyan tárgyakat, amelyekkel könnyen balesetet lehet okozni, mint például az üvegpalack, kérjük, ne hozzanak magukkal, természetesen műanyag palackos üdítők bevihetők.“
A teljes cikk nyomtatott kiadásunkban olvasható.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?