Túl korai pályaválasztás

„Az életet azok hibázzák el leggyakrabban, akik indulóban félreismerték természetüket és félresiklottak egy nem nekik való ösvényre, és azok, akik jó irányba indultak, de nem tudtak, vagy nem mertek kitartani mellette, amíg csak lehet” (Roger Martin du Gard)

A világon szinte mindenhol hamarabb kényszerülnek pályaválasztásra a tanulók, mint ahogy személyiségfejlődésük valamelyest határozott irányt mutatna, vagy megállapodna. A grafológus segítő szerepe akkor kap fokozottan hangsúlyt, amikor valaki még egyáltalán nem tudja milyen irányban induljon, illetve akkor, ha a fiatal képességeinél és tanulmányi eredményeinél fogva több különböző – akár teljesen más jellegű – szakmára is alkalmas lenne, de nem tud dönteni. Az ilyen szakvélemény elkészítése nagyon sok körültekintést és széles körű ismereteket igényel, hiszen minden körülményre tekintettel kell lenni. A megfelelő szakma kiválasztásához a grafológusnak megfelelő rálátásának és szerteágazó ismeretének kell lennie a különféle foglalkozások és tanintézmények által támasztott követelményekről és tantárgyakról is.

A 13-14 éves kor még túl változékony és túl kiforratlan ahhoz, hogy életre szóló irányt mutassunk, de az irányultságot és a motivációkat már vizsgálhatjuk, és ezáltal egyértelműen szűkíthetjük a kört. 17-18 éves kor körül a fiatalok nagy része már mutat valamilyen stabil irányt, melyre alapozhatunk, de még ez sem tekinthető mindig végleges választásnak. A tapasztalatok alapján később is sor kerülhet újabb pályamódosításra. Minél megállapodottabb, kiforrottabb a személyiség, annál inkább tekinthető véglegesnek a választás, ezért nem elég csak a tanulási és a mentális képességeket vizsgálni, hanem szükség van a személyiség mélyebb rétegeinek ismeretére is. Megnézzük az „énhez” való viszonyt, az önértékelés mértékét, a stabil „én-ideál” meglétét, továbbá az önfejlődés lehetőségeit. Át kell látni a pályaválasztó szociabilitását, azaz az emberekhez való kapcsolatait, nyitottságát, zárkózottságát, beilleszkedési igényét és beilleszkedésének módját is. Az érzelmekről is beszélni kell, hiszen nagyon meghatározóak tudnak lenni az életpálya alakulásában, tevékenységeink és hozzáállásaink minden állomását és szintjét áthatják érzelmeink és hátterünk. Az érzelmek szárnyakat adhatnak, de le is bilincselhetnek egy helyre, úgy, hogy mozdulni sem tudunk.

MIT VIZSGÁLUNK?

A kézírás teljes elemzése által meg kell ismernünk a vizsgált személy gondolkodásbeli beállítottságát, hogy a humán, vagy a reál jellegzetességek vannak-e túlsúlyban. Megnézzük, hogy az analitikus, vagy a holisztikus gondolkodásmód áll-e hozzá közelebb – tehát a részleteknek, vagy az „egésznek” tulajdonít kiemelt fontosságot, esetleg képes-e rugalmasan váltogatni a két szemléletmódot. Fontos tényező a gondolkodás sebessége és a tanulási képességek pontos meghatározása. Ennek kapcsán látható, hogy mennyire és milyen irányban nyitott az illető az információk felé, mennyire gyors ezen információk befogadási gyorsasága és a megtartás hatékonysága. Nem elhanyagolható, hogy mekkora a monotóniatűrés mértéke, főleg az egy feladatra való kitartás tekintetében, ez mind a magánélet, mind a tanulás és a munka során fontos tényező lehet, hiszen az élményigény, a változatosságra való törekvés nagysága intenzíven befolyásolhatja a munkához való hozzáállásunkat is.

A munkához való hozzáállásnál mindenképpen meg kell vizsgálnunk az önállóság mértékét, illetve azt, hogy mennyire szorul mások irányítására a kézírás tulajdonosa, látni kell a kezdeményezés fokát, azaz a cselekvést indító mozzanat meglétét. Fontos a szorgalom és a kitartás, a pontosság és a megbízhatóság, hiszen csak ezek megléte esetén lehet számítani a „legjobb teljesítés kötelességének” meglétére.

Nem is gondolnánk, hogy milyen fontos szerepe van energiaszintnek és az energiagazdálkodásnak, akár a pályaválasztás során is. Ilyenkor mind a fizikai, mind a pszichés energiák működését át kell tekinteni. Az energiaszint működése viszont nagymértékben függ attól, hogy a személyiség által végzett tevékenység egybeesik-e az általa előnyben részesített területtel. Minél nagyobb az egybeesés, annál jobbak lehetnek az eredmények.

A tevékenység megválasztásában és az alkalmassági megfelelés behatárolásában, tehát mindig meg kell vizsgálnunk az érdeklődési irányt. Az érdeklődés elég széles körű fogalom, az egyéniség szempontjából szerteágazó lehet, több témát felölelhet, továbbá folyamatosan változik. A legtöbb esetben azonban van egy fő irány, ami lassabban, vagy egyáltalán nem változik az idő folyamán. Van, akit a szellemi, akit a gyakorlatias, praktikus, szervező, valamint némelyeket inkább az ösztönös, kényelmes, sőt anyagias tevékenység vágya motivál. Akinél ez nem csak egy területet érint, ott jelen van a sokoldalúság, működik a praktikus átállítódás képessége. Ha a vizsgált személynél egy terület dominál, akkor mindig meg kell vizsgálni a megvalósítás képességét is, mert annak hiányában, az előnyben részesítés megállhat a vágy szintjén. Ilyen esetekben kell megtalálni a motiváló tényezőket, melylyel előmozdítható az illető, és meg tudja valósítani esetleges elképzeléseit, sőt képes lesz tenni is érte. A nagyobb fizikai és pszichés energia motiváció nélkül nem biztos, hogy eredményt mutat, míg a kisebb energia is jól működhet ha van indítéka.

„Ne hidd, hogy a világ tartozik neked azzal, hogy eltart!

Semmivel sem tartozik neked, - ő volt itt először.”

(Robert Jones Burdette)

A mai világban rengeteg jó képességű gyermek és felnőtt van, akik azért „stagnálnak”, állnak meg egy szinten, mert nincsenek konkrét elképzeléseik, nincsenek céljaik. Sokkal többre lennének képesek, de ezt nem tudják kibontakoztatni, mert nincs jövőképük. Ez nem csak az ő hibájuk, hiszen mostanság valóban nehéz előre tervezni, nehéz megtalálni azokat a dolgokat, melyekért érdemes kitűzni a célokat. De egy biztos: csak akaratunk által léphetünk tovább tudatosan.

A szerző okleveles grafológus, grafológus szaktanácsadó, a győri S.K. Grafológiai és ĺrásszakértői Szolgáltató Iroda munkatársa

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Korábbi cikkek a témában

Ezt olvasta már?