Túl gyorsan fejlődünk

Brüsszel/Pozsony. Szlovákia gazdasága a vártnál dinamikusabban nő, ezért 2004-től a korábban prognosztizáltnál kevesebbet kap az ország az Európai Uniótól – állítják brüsszeli források.

Brüsszel/Pozsony. Szlovákia gazdasága a vártnál dinamikusabban nő, ezért 2004-től a korábban prognosztizáltnál kevesebbet kap az ország az Európai Uniótól – állítják brüsszeli források. Szlovákia az EU legfrissebb javaslata szerint 2004-től számítva három éven át együttesen 1,55 milliárd eurót kap Brüszszeltől, s ezzel párhuzamosan 1,003 milliárd eurót fizet be a közös kaszszába. Szlovákia tehát 3 év leforgása alatt 547 millió euró (közel 23 milliárd korona) nettóbevételhez jut. Azonban az uniós hozzájárulás elmarad a korábban tervezettől, egyrészt azért, mert az uniós csatlakozók segítésére szánt keret 25,5 milliárd helyett 23 milliárd euróra mérséklődik, másrészt Szlovákia bruttó hazai összterméke (GDP) a vártnál gyorsabban növekszik. Ezt támasztja alá a pénzügyminisztérium által hétfőn közzétett adatsor is, amely szerint Szlovákia bruttó hazai összterméke 2002-ben az előzetesen várt 3,8 százalék helyett akár 4 százalékkal is nőhet, az éves infláció mértéke a szeptemberben prognosztizált 3,7 százalék helyett csak 3,4 százalék lesz. A kedvezőbb helyzetet ismerve Günter Verheugen, az unió csatlakozási főbiztosa elvetette a belépésre várók javaslatát, amely szerint a leendő tagok számára a brüsszeli közös kasszába történő befizetések csak fokozatosan növekedjenek. Visszatérve az EU javaslatához, 2004-ben Szlovákia összességében 417 millió euró helyett csak 396 millió eurót meríthet a brüsszeli forrásokból, míg 287 millió helyett 324 millió eurót kell befizetnie. Az egyenleg ugyan még mindig 72 millió euró többletet mutat, azonban ez 51 millió euróval kevesebb, mint amennyit az ország 2003-ban kap majd az előcsatlakozási alapokból (jövőre 123 millió euró várható). (shz, t, s)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?