Tudós ismeretterjesztés

„A féreglyukakkal óvatosan kell bánni, az ember sohasem tudhatja, mi jön ki belőlük.” Stephen Hawking eme figyelmeztetését (A Világegyetem dióhéjban, Akkord Kiadó, 110. o., ford. Dr. Both Előd) különösen akkor érdemes szem előtt tartani, ha egy irodalomtörténész kötetének címlapján találkozunk féregjáratokkal. A nagyon is hatásos és figyelemfelkeltő cím fontos kelléke egy kiadványnak, a lehetséges olvasók érdeklődését keltheti fel a könyv iránt, másrészt a címadó szerző leleményességét dicséri és megelőlegezheti a tartalom iránti bizalmat. Azonban főleg Alan Sokal és Jean Bricmont Intellektuális imposztorok című könyve óta (1997, magyarul 2000), mely a társadalomtudományok egyes képviselőinek a természettudományok szakszavaival való visszaéléséről rántja le a leplet, legalábbis a hawkingi óvatossággal kell közelítenünk az ilyesfajta szóhasználatot illetően.

Mindezen bevezető sorok azt a célt szolgálják, hogy H. Nagy Péter hatodik önálló kötetének, a Féregjáratoknak a megítélésekor a gyanú legkisebb árnyékát is eloszlassam a kellően felcsigázott lehetséges olvasókban a szerző tudományos legitimitását és illetékességét érintőleg. Ehhez a bizalomhoz egyrészt számos bizonyítékul szolgál a szerző korábbi munkássága: kötetei, publikációi, előadásai, szerkesztései, pedagógiai (általam is megtapasztalt) hatóereje, másrészt a kötet elején olvasható bevezető (Elegyes írásai elé) és a következő szövegek garantálják, hogy H. Nagy Péter komolyan vette Maurice Blanchot gondolatát, amelyet mottóként is idéz a kötet egyik tanulmányában: „Aki önmagában állítja az irodalmat, nem állít semmit. Aki keresi, olyasmit keres, ami megszökik előle, aki rátalál, csak olyasmit talál, ami innen van, vagy túl van az irodalmon.” (A sikertörténet(ek) antropológiai előfeltevéseihez), tehát világosan felfejthető az a különféle tudományokban való jártasság, amely jogossá teszi használóját a természettudományok némely terminusának hol metaforikus, hol betű szerinti (ha van ilyen egyáltalán) átvételére, például kötetének címe esetében.

A Féregjáratok tizenhét szöveget tartalmaz a szerző 1998 és 2005 közötti írásaiból (igazából legalább tizenkilencet, de erről később), melyek a legkülönbözőbb folyóiratokban (Jelenkor, Iskolakultúra, Tiszatáj, Könyvjelző, Kalligram, Théleme, Prae, Bárka, Új Forrás, Magyar Műhely, Nemzetközi DVD Magazin) a legkülönbözőbb tárgyakról (szociológia, jog, siker, vodu, film, horror, fantasy, sci-fi, cyberpunk, költészet, képiség, szexualitás) és a legkülönbözőbb formában (tanulmány, esszé, kritika, könyvbemutató) íródtak. A legkülönbözőbb jelző használata nem indokolatlan, maga az az összetartó erő, amely a könyv tartalmát és olvashatóságát jellemezheti. „A válogatás a sokszínűség elvét követi, az egyes szövegek csak igen lazán kapcsolódnak egymáshoz. A kompozíciónak nincs teleológiája, bárhol felüthető, az adott rész féregjárathoz hasonlatosan viselkedik: összeköti a téridő egyébként elérhetetlen tartományait…” — írja H. Nagy a már említett bevezetőben. A lineáris olvasást csak egy lehetőségként számbavevő ajánlat a féregjáratok említésével egyszerre reflektál az írások dátumhoz köthető, alkalmi létrejöttének esetlegességére, felcserélhetőségére, egymáshoz való többszintű viszonyaikra, valamint konkrétan az egyes szövegek összetettségére hívja fel a figyelmet, melyek a szerző tudásának figyelemreméltó sokszínűségét és elmélyültségét is hivatottak demonstrálni a művészetek és a tudományok széles skáláján (irodalomtudomány, multimédia [film, vizuális költészet, festészet], szociológia, etnográfia, [kvantum]fizika stb.).

Még mindig leragadva az előszónál, azt olvashatjuk, hogy „a kötetet részben saját szórakoztatásomra állítottam össze […] olyan írásokat tartalmaz, melyek nem jelentek meg könyvekben”. Bár személy szerint mindig hangot adtam rosszallásomnak az ilyesfajta vegyes kötetek összeállításának (köz)hasznosságát illetően, el kell ismernem, hogy az öncélúság reflektáltsága az egyik olyan szempont, amely kibúvót jelent saját megszorításaim béklyóiból, a másik akkor lép életbe, ha nemcsak a szerzőnek, hanem nekem is szórakozást nyújt a kötet. H. Nagy Péter könyve mindkét kritériumnak eleget tesz.

Fentebb megelőlegeztem, hogy szólok a könyv törzsét alkotó tizenhét szövegen felüli szövegek létszámáról is. Nyilvánvaló, hogy az általam nagy figyelemre méltatott előszó ilyen szöveg, de hogy ne teljesítsem be ugyanennek a szövegnek azt az előrejelzését, mely szerint „nem tartom kizártnak, hogy éppen ezen az oldalon van eltemetve a könyv legtöbb olvasója” (további ajánlatként értékelhető kitételtől felcsigázva — „a névmutató bizonyosan érdekes”), a Névmutatóhoz irányítom az olvasók figyelmét. Ezen paratextus (csakúgy mint a többi) értékes információkkal látott el már a főszövegek olvasását megelőzően is. Egyrészt kellően alátámasztotta a H. Nagy Péter korábbi munkái által is megtapasztalt sokirányúságot és szakmai tájékozottságot, másrészt felkeltette az érdeklődésem a kontextusok iránt, azaz hogy milyen szövegkörnyezetben találkozom az idézett nevekkel és a nevek mögött megbúvó gondolatokkal. Csak az érdekesség kedvéért felsorolok pár nevet, amelyek nem szokványos hivatkozási alapok egy irodalomtörténész kötetében: Steve Harris (az Iron Maiden basszusgitárosa), Varela, Maturana (biológusok), Hawking (fizikus). Mindezek persze a szövegekben kapnak jelentőséget, ahogy egymás mellé kerül például Métraux és Gibson, vagy Gaiman, Jauss és Lovecraft stb.

S ne feledjük, további szövegeket generálhat a féregjáratszerű összeköttetésekből származó kompozíciós logika is, az egyes szövegek és a szövegek összességét tekintve is. Ha erős túlzásba akarnék esni, azt is mondhatnám: az írásmód terén is érvényesül a féregjárat-szerűség. Erre azonban inkább külön terminust eszeltem ki.

H. Nagy Péter észjárását, gondolkodásmódját, írásmódját, érveléstechnikáját legjobban a nyitottság fogalommal tudnám jellemezni. Viszont túl egyszerűnek tűnik ez a terminus ahhoz, hogy szövegkomponáló tulajdonságát, módszerét leírjam, ezért körmönfontabb magyarázatot találtam ki, melynek kulcsszavaként az ÖSSZE és VISSZA összetételt vezetem be. Azért körmönfontabb, mert az összetétel szavainak együttes használata már szemantikailag foglalt, ráadásul nem éppen dicsérőleg szoktuk használni. Hogy mégis megkísérlem újrahasznosítani, azt számomra a nyitottság szövegekben tapasztalt logikája indokolja, de mindenki döntsön belátása szerint. Az ÖSSZE és VISSZA túllép az ODA és VISSZA egysíkúságán, ugyanakkor nélkülözi a trehányság vagy az iránytalanság teleológiáját. Azt az írásban, retorikailag megnyilvánuló gondolkodási módot szeretném jelölni vele (nyilván redukcionizmus részemről), amely egyszerre több lehetőség közül szinkron többet választ (connotál), majd állandó visszacsatolások mentén multiplikálja azokat. Ezáltal el is vetheti némelyiket, újakat vonhat be tárgyalásába, az aktuálisan meglevőket újra- és átfogalmazhatja, ütköztetheti őket. A cirkuláció, így az érvelés menete nem válik csapongóvá, hanem előregördíti önmagát. A hermeneutika fogalmaival élve dialógusba kerülünk. Ráadásul az olvasót bevonva a játékba több szinten is. Az ÖSSZE és VISSZAság így a gondolkodás természetes alakzatát ölti, jelentős termékenységet produkálva. A szövegen belüli kommunikációs evolúció hatványozottan kezd működni, azaz kontroláltan, tudatosan gerjeszti önmagát. H. Nagy Péter szövegeinek felépítése, retorikai öszszetettsége erre a hatványozott tudatosságra kínál számos példát (Lásd például A sikertörténet[ek] antropológiai előfeltevéseihez; Gaiman Lovecraft-újraírásai; Dick és a paratér.) Mindez a már tárgyalt tudományos sokszínűség felől is leírható. Talán túlbonyolítottnak tűnik a fenti megfogalmazás annak az egyszerű leírására, hogyan lehet egy tudósi munka szórakoztatva (játszva) ismeretterjesztő.

Az interpretációkat a könyvbeli megjelenés korábbi hiánya mellett az olvasásalakzatok felfejtése iránti fokozott igény általánossága is kötetbe rendezheti. (Nem szeretném azt a látszatot kelteni, hogy a kötet decentralizált, szétágazó logikájának ellenében kívánok hatni a természetes koherenciaigénytől indíttatva, de a saját történetiségére is rákérdező szerzői modalitás[ok] éppen az időhöz köthető változások mentén vizsgálhatók. Ehhez az állandó változót többek közt az olvasási alakzatok jelentik.) Terjedelmi okokból a részletes taglalástól eltekintek, csupán jelzem, hogy amennyire az egymás mellé került írások műfajfüggetlen jellege megengedi, azt tapasztalhatjuk, hogy jelentős heterogenitás követhető nyomon a legkorábbi írás, az 1998-as Egy partitúra felépítése. Szentkuthy Miklós: Az egyetlen metafora felé — vázlat — címűtől a Digitális koronázás. A király visszatér 2004-es dolgozat olvasásáig a szóhasználat és a szemlélet terén. Ez ismét (az előbbiekkel egybehangzó) pozitívuma H. Nagy Péter könyvének. (Ideje lenne összeszedni magam, és valami elmarasztalót is mondani, de keresve sem találok — hiába, láthatóan sok közös pont van az érdeklődésünkben és a szemléletünkben.) A hermeneutika, ezzel paralel a befogadáselmélet, a tropológia, a líraelmélet és narrációelmélet, a filmelmélet és a társadalomantropológia valamint a cyberpunk és neoavantgard szókészlete nemhogy kizárná egymást, de inkább kölcsönösen erősítik a beszélő(k) retorikai bázisát és céljait. Mindezt persze nem vegyes felvágottként tapasztaljuk, hanem folyamatos átmenetként, nem függetlenedve az írás tárgyául választott szöveg(ek)től.

Összegzésképpen egy sánta zeneipari analógia segítségével elmondhatom, hogy a Féregjáratok egy gyűjteményes lemez kiadásával rokonítható, amelyen a slágerlistás kislemezek B-oldalas számai és az eltérő kiadású nagylemezek bónuszszámai jelennek meg néhány ritkaság (például filmzenealbumos megjelenés) társaságában. A teljes értékű számok/szövegek kapcsolódnak az adott korszak nagylemezének/kötetének koncepciójához, de különféle okokból nem kaptak azon/benne helyet. Metszetét alkotják egy zenekar/irodalomtudós munkásságának, ugyanakkor megannyi origóként is szolgálhatnak új lemezek/kötetek kidolgozásában. (H. Nagy estében nagyon kívánkozik már egy teljes körű áttekintés a peremműfajok területéről, valamint képiség és szöveg „játék-elméletéről”.) Zenekritikusi fordulatokkal élve: aki először találkozik a szerzővel, annak kellő alapot nyújt a Féregjáratok a megismerésre, és ösztönzően hat a korábbi (és további) kiadványok beszerzésére. Akik viszont már régóta nyomon követik munkásságát, azok bizonyára ezt a kötetet is beszerezték már és elhelyezték gyűjteményükben. Csalódás kizárva! Rácz I. Péter