Trükköző munkahivatalok

munkahivalat
Pozsony |

<p>A kormány egyre több trükköt vet be, hogy legalább papíron csökkentse a munkanélküliséget. Újabban állítólag már a közmunkába bekapcsolódó munkanélküliek sem számítanak állástalannak.&nbsp;</p>

A munka-, szociális és családügyi hivatal legfrissebb, augusztusi adatai szerint 13,7 százalék volt azon munkanélküliek száma, akik azonnal munkába tudtak volna állni. A teljes munkanélküliség ennél magasabb, 14,90 százalék, ebbe ugyanis beletartoznak azok is, akik például átképzésen vannak, betegek stb. A hivatalos kimutatások a kisebb aránnyal dolgoznak. Ľudovít Kaník (SDKÚ) parlamenti képviselő szerint azonban ezt a számot művileg csökkentik azzal is, hogy nem sorolják közéjük a közmunkában részt vevő munkanélkülieket. Szerinte júniusban ezzel a módszerrel 5 500, júliusban 8 ezer, augusztusban pedig több mint 10 ezer fővel csökkentették a valós munkanélküliségi adatokat.  A hivatal elismeri, hogy júniustól változott a munkanélküliek kimutatásának módszere, de „nem titokban”. „A módszertan megtalálható a honlapunkon, a változás csak század százalékpontokban mérhető” – állítja a hivatal. A Kaník által ismertetett adatok azonban nagyobb mozgást jelentenének, ezekre a számokra a hivatal nem reagált. Korábban is voltak információk arról, hogy a kormányzat „eljátszogat” a statisztikákkal. A májustól hatályos új foglalkoztatási törvény nem írja elő, hogy a munkanélkülinek havonta jelentkeznie kell a hivatalban, de ez nem jelenti azt, hogy nem lehet őt berendelni. Vannak, akiket szándékosan olyan időpontra rendelnek be, amikor nem tudnak megjelenni, más időpontot nem kapnak. Miroslav Beblavý SDKÚ-képviselő szerint idén feltűnően sok munkanélkülit húztak ki a nyilvántartásból „egyéb okok” miatt. Tavaly augusztusban 21 ezer személyt iktattak ki a rendszerből, közülük csak 12 ezren találtak munkát. 3400-at azért húztak ki, mert nem működtek együtt a hivatallal, ötezret „egyéb” indoklással. Idén augusztusban 27 500 fő került ki a nyilvántartásból, közülük 15 ezren találtak munkát, 4600-an nem működtek együtt, közel nyolcezer embert „egyéb” okból töröltek a listáról. A különbség a két év között több ezer főre rúg a hivatalos statisztika alapján is, ami szakemberek szerint csak nehezen indokolható a munkanélküliek romló együttműködési hajlandóságával.  (lpj, SITA) 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?