Pozsony. A Pavol Rusko vezette gazdasági tárca és az autógyártásban érdekelt két nagybefektető, a dél-koreai Kia-Hyundai és a francia PSA-Citroen továbbra is mindent megtesz azért, hogy a velük kötött szerződések ne kerüljenek nyilvánosságra.
Továbbra is titkolózna a Kia
A Dzurinda-kabinetet azért kötelezte a törvényhozás az eddig titokban tartott részleteinek feltárására, mert az ellenzék gyanúja szerint a beruházók túlzott kedvezményeket kaptak. Pavol Rusko gazdasági miniszter tegnap beismerte, a Kia ellenzi a nyilvánosságra hozást és a Kereskedelmi Törvénykönyvre hivatkozik, amely szerinte biztosítja a szerződés titkosságát. Rusko is a koreaiak pártján áll, szerinte az üzleti titok megsértése pereskedéssel járhat. Hasonló véleményen van a Nagyszombaton befektető Peugeot is.
Legfeljebb bizonyos részletek nyilvánosságra hozása jöhet szóba, elsősorban azoké, amelyek a közpénzek felhasználását érintik. Rusko szerint ha a koreaiak tudta nélkül hoznak nyilvánosságra akár egy sort is a szerződésből, az súlyos károkat okozhat az országnak.
A parlament múlt heti szavazásán több független, valamint a KDH és az MKP tizenhat képviselője a közzététele mellett szavazott. A szlovák kormány a szerződésekben feltüntetett személyi adatok titkosságára hivatkozva próbált eddig titokban tartani egyes dokumentumokat. Az igazságügyi tárca idevágó elemzése azonban kimondta, hogy törvények nem teszik lehetővé az információk visszatartását. A francia Citro#en Nagyszombatban már egy éve építi autógyárát. A dél-koreai KIA-Hyundai alapkövét a közelmúltban tették le Zsolna mellett, de egyelőre gondok vannak a földek felvásárlásával. Több tulajdonos nem volt hajlandó a kormány által ajánlott árért eladni telkét, mire Pavol Rusko gazdasági miniszter kisajátításokkal fenyegetőzött. (mi, o)
Lehazudni a csillagos eget
Hogy a Hyundai/Kia-szerződéssel nincs minden rendben, azt magyarországi kormányzati nyilatkozatok is alátámasztják. A Gazdasági Rádió értesülése szerint azért nem ment Magyarországra a Hyundai, mert teljesíthetetlenek voltak azok a feltételek, amelyeket a dél-koreai cég támasztott. Réthy Imre, a magyar gazdasági tárca államtitkára egy tegnapi konferencián elmondta, ahhoz, hogy a cég Magyarországot válassza a „csillagos eget is le kellett volna hazudnia a kormánynak”.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.