További 125 településen válik hivatalossá a kisebbségi nyelvhasználat

A szlovákiai magyar nyelvhasználat „fáziskésésének” példáiból

125 településsel bővül azoknak a helységeknek a listája, ahol a kisebbségek aránya meghaladja a 15 százalékot, így a hivatalos érintkezésben használható válik a kisebbség nyelve. Eddig 638 ilyen település volt. A lista bővítéséről szóló kormányrendeletet tárcaközi egyeztetésre bocsátották, 2023. január 1-jén kell életbe lépnie.

A listát a 2021-es népszámlálás adatai, valamint az első és a második nemzetiségre vonatkozó kérdésekre adott válaszok alapján bővítették. „A 125 település közül négyen két kisebbség aránya is meghaladta a 15 százalékot. További 28 településen pedig, ahol eddig is lehetett használni egy kisebbség nyelvét a hivatalos érintkezésben, ezentúl még egy kisebbségi nyelv válik hivatalossá” – olvasható az előterjesztésben.

A listán így összességében 157 módosítást kell elvégezni.  87 településen a ruszin, 64-en a roma, 5 településen a magyar, egy településen pedig a német nyelv válik hivatalossá.  

A vonatkozó törvény szerint azokon a településeken használható a hivatalos érintkezésben a kisebbség nyelve, ahol a kisebbség aránya két egymást követő népszámláláson meghaladja a 15 százalékot. A rendelkezés 2011-es népszámlálás óta érvényes.

A települések bővített listájának 2023-as hatályba lépésének oka, hogy a közigazgatási szerveknek legyen idejük a változtatások elvégzésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?