Történelmi leckék – a ’38-as fejezet

SIMON ATTILA

Jogosak a szlovák érzések, hiszen a határváltozás az arbitrázsterületen élő szlovákokat nehéz helyzetbe hozta. Vagy el kellett hagyniuk addigi otthonukat, s jó, ha a legszükségesebb holmijukat magukkal tudták vinni, vagy pedig ott maradtak egy olyan országban, amely amúgy sem volt demokratikus, nekik, szlovákoknak pedig még ezen felül is szűkmarkúan mérte a jogokat. S jogos a magyarok érzése is, akiknek a döntés hazatérést jelentett az ezeréves hazába egy számukra idegen nyelvű és szellemiségű államból, ahova akaratuk ellenére kényszerültek. Ismét olyan országban élhettek, ahol a magyar a hivatalos nyelv, ahol az ünnepeken a magyar himnuszt játsszák, s ők szabadon énekelhetik.

Hogyan értékeljük akkor az első bécsi döntést? Kár lenne tagadni, hogy a bécsi döntés a két fasiszta hatalom, Németország és Olaszország tevékeny közreműködésével született, s része volt annak a folyamatnak, amely ezen országok agresszív politikája miatt a második világháborúhoz vezetett. Ez volt az oka, hogy a későbbi győztesek már a háború idején annulálták a döntést. Azt is látni kell azonban, hogy az első bécsi döntés – a döntéshozók személyétől függetlenül – valós problémákra próbált megoldást adni, s az akkor meghúzott államhatár etnikai szempontból az eddigi legjobb megoldás volt a két nemzet különélésének rövid történetében. Nem tökéletes, attól messze volt, s az etnikai elvet amúgy sem lehet abszolutizálni.

A történész természetesen a jelen perspektívájából tekint a múltra, ám hiba lenne, ha az egykori eseményeket nem az adott kor kontextusában értékelné. Ez a konkrét esetben egyebek között azt is jelenti, hogy amikor Érsekújvár, Rimaszombat vagy Léva Magyarországhoz csatolásáról beszélünk, vegyük figyelembe, hogy ezek a települések akkor még tényleg magyar identitásúak voltak. Ez magyarázza, hogy a döntő többségében magyar lakosságú területek elcsatolását a szlovák társadalom jó része is el tudta fogadni. Ahogy azt az akkor fiatal szlovák politikus, Pavol Čarnogurský szavai jelzik: „Senkit közülünk nem rázott meg az olyan tisztán magyar járások elvesztése, mint amilyen Komárom, Dunaszerdahely vagy Tornalja volt.” Nem tudta viszont elfogadni a szlovák társadalom mindazt, ami az első bécsi döntés után történt: a szlovák nyelvű lakosság zaklatását, a tanítók, telepesek elűzését, azt az érzéketlen nemzetiségi politikát, amely a korabeli Magyar Királyságot jellemezte. Ezért is erősödött fel a háború éveiben a bécsi döntéssel szemben a két háború közötti magyar revíziós törekvésekre sok tekintetben hasonlító szlovák irredentizmus.

A szlovákiai magyarok Trianonért nyújtott elégtételként élték meg az első bécsi döntést, amely az ő szempontjukból kétségkívül a legjobb alternatíva volt, amit az adott helyzet nyújthatott. Mert ha maradnak a régi államhatárok, a totalitárius államot építő Tiso-rezsim túszaivá válnak. Egy másik lehetőség az volt, amit Hitler sszorgalmazott, hogy Magyarország megtámadja Csehszlovákiát és háború árán foglalja el a Felvidéket. Mindezekhez képest a nagyhatalmi jóváhagyással (ne felejtsük el, hogy a nyugati hatalmak is támogatták ezt a megoldást) és békés úton végrehajtott határrevízió, amely nem mellékesen az etnikai elvet is sokkal inkább figyelembe vette, mint a trianoni döntés, az adott helyzetben a legjobb megoldásnak tűnt a szlovákiai magyarok számára. Az már más kérdés, hogy az egyre inkább a szélsőjobboldali eszmék befolyása alá került Magyarországon demokratikus jogaik szűkülését éppúgy át kellett élniük, mint ha Szlovákia állampolgárai maradtak volna.

Az első bécsi döntés ugyan a kor Európájának adekvát válasza volt egy égető problémára, ám azok a körülmények, amelyek között megszületett, elsősorban a náci Németország szerepe a döntéshozatal folyamatában, eleve diszkreditálták a döntés mögött álló jogos érveket is.

Mára a határmódosítások kora lejárt, más válaszaink vannak a nemzeti kisebbségek problémáira. Olyan megoldások, amelyek az Európai Unió demokráciára és toleranciára épülő szellemiségéből fakadnak, s amelyek elméletileg lehetővé teszik, hogy bármely nemzeti kisebbség teljes életet élhessen a határok módosítása nélkül is. Azt, hogy a gyakorlatban ez még nincs így, nem a jelzett eszmék érvénytelenségének, hanem sokkal inkább a közös múltban gyökerező mentális korlátoknak tudható be. Az első bécsi döntés még sokáig viták forrása marad, az egyetlen gyógyír az, ha megtanuljuk tolerálni mások véleményét. Attól ugyanis, hogy másként nézzük a múltat, még álmodhatunk közös jövőt.

A szerző történész, a komáromi Selye János Egyetem tanszékvezetője