Tomáš Borec lesz az igazságügy-miniszter

Pozsony |

<p>Tomáš Borec, a Szlovák Ügyvédi Kamara lesz az igazságügyi tárca vezetője - erősítette meg hétfői sajtóértekezletén Robert Fico kijelölt miniszterelnök.</p>

Fico elmondta, röviddel a sajtóértekezlete előtt állapodtak meg a jelölttel, aki független szakemberként lesz miniszter. 

Korábbi sajtóinformációk még arról szóltak, hogy az igazságügyi tárcavezetői poszt várományosa Martin Glváč, a Smer-SD pozsonyi kerületi elnöke, ezt azonban a leendő kormánypárt nem erősítette meg.

A Hospodárske noviny úgy tudja, hogy Robert Fico első kormányának pénzügyminisztere, Ján Počiatek most a közlekedési tárca vezetőjévé válhat. Počiatek ezt az információt nem erősítette meg, annyit közölt csak, hogy egyelőre minden nyitott. Fico azt mondta, neveket a téma komolyságára tekintettel csak akkor közöl, ha az érintettel kezet fogott, vagyis megegyezett a jelölést illetően. (TASR, ú)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?