<div>Nem a romáknak adott támogatások és nem is a szegényeknek folyósított szociális segély az, ami romba dönti a költségvetést. A szociális segélyre évente a költségvetési kiadások 2 százaléka megy el, romák pedig ennek az összegnek csak a töredékét kapják. </div><div> </div>
Többet adunk stadionra, mint a nagycsaládoknak
Pozsony |
Habár a lakosság túlnyomó többsége súlyos problémának tartja a szegénységet, azzal nagyon kevesen vannak tisztában, hogy mennyi pénzt is fordít a szegények megsegítésére az állami költségvetés. A Milan Šimečka Alapítvány felmérése szerint az embereknek mindössze 13%-a találta el, hogy a szociális segélyek kifizetése az éves állami kiadásoknak legfeljebb 2%-át teszi ki. Az állam évente mintegy 270 millió eurót költ szociális segélyre. Az INESS gazdaságkutató intézet elemzése azt is kimutatta, hogy ennek a támogatásnak csak a töredék része jut a többgyerekes roma családokhoz, akiket a társadalom nagy része a szociális támogatási rendszer kihasználóinak tart. Az intézet kutatói azt vizsgálták, hogy a támogatások milyen arányban osztódnak el a családok között, a gyerekek számát figyelembe véve. Számításaik során abból indultak ki, hogy a nehéz anyagi helyzetben lévő, jobbára roma telepeken élő roma családok több, legalább 4–5 gyereket nevelnek. „A roma probléma az egyik legsúlyosabb társadalmi probléma Szlovákiában, de még napjainkban is nagyon sok mítosz övezi” – állítja Ján Dinga, az INESS elemzője. Az elemzésükből kiderül például, hogy a családi pótlék túlnyomó többségét az egy- és kétgyerekes családok kapják, a teljes összeg 75%-a jut nekik. Ugyanez vonatkozik a szociális segélyre is, aminek már az alapösszege is nagyon alacsony. „A segély csak a túlélést teszi lehetővé, figyelembe véve a mai nagyságát már semmi másra nem marad” – állítja a tanulmány. Egy négygyerekes család az államtól 160,40 eurót kap, ha a gyermekeket csak egy szülő neveli, akkor mindössze 117,20 euró jár. „Az állam az 5 és többgyermekes családoknak évente 10 millió euróval fizet kevesebbet, mint amennyit a nemzeti futballstadionra akar költeni” – érzékeltette a támogatás nagyságát Ján Dinga. A stadion építésére mintegy 27 millió eurót tervez a kabinet.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.