Több százan vettek részt Basternák László temetésén

Ógyalla |

<p>Pénteken délután helyezték örök nyugalomra a múlt pénteken meggyilkolt Basternák Lászlót, a város főellenőrét, korábbi polgármestert, az MKP Nyitra megyei képviselőjét a helyi római katolikus temetőben, a Szent László-templomban tartott búcsúmisét Elek László komáromi plébános celebrálta.</p>

Több százan jöttek el az ógyallai temetőbe, hogy elkísérjék utolsó útjára Basternák Lászlót, aki gyilkosság áldozata lett múlt pénteken. Az „igazságosság, becsület és tisztességgel végzett munka“ – talán ezek voltak a leggyakrabban elhangzó szavak a három búcsúbeszédben. Elsőként Milan Belica, Nyitra megye önkormányzatának elnöke vett búcsút Basternák Lászlótól a hivatal dolgozói és az önkormányzati képviselők nevében, őt Berényi József, az MKP országos elnöke követte, aki a párt nevében búcsúzott az elhunyttól, és részvétét fejezte ki a gyászoló családnak. Ezt követően Kasáš Adriana, az Ógyallai Városi Hivatal vezetője vett búcsút a kedves, szeretett és nagyra becsült kollégától maga és a munkatársai nevében.

További részletek az Új Szó szombati nyomtatott kiadásában!

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?