Több pénzt költünk az éttermekben

étterem
Pozsony |

A szlovákiai családok a növekvő bevételeiknek köszönhetően egyre több pénzt hagynak az éttermekben, Csehország és Magyarország e tekintetben azonban még mindig leköröz bennünket.

A szlovákiai családok jelenleg évente nagyjából 2,7 milliárd eurót hagynak az éttermekben, cukrászdákban, kávézókban és teázókban, ami fejenként 500 eurós fogyasztást jelent – derül ki az uniós statisztikai hivatal, az Eurostat és a Szlovák Statisztikai Hivatal legfrissebb, 2018-as adatszerzésen alapuló felméréséből. „Az elmúlt tíz évben tovább nőtt az éttermekben elköltött összeg, 2008-ban például fejenként még csak 400 euró jutott erre a célra” – nyilatkozta Eva Sadovská, a Wood & Company befektetési és tanácsadó társaság elemzője.

A növekedés azonban korántsem jelenti azt, hogy a családok a másutt megspórolt pénzt költötték el az éttermekben, hiszen míg tíz évvel ezelőtt a családi kiadások csaknem 6 százaléka ment el erre a célra, 2018-ban már csak az 5,4 százaléka. „A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy a növekvő béreknek köszönhetően egyre többen engedhetik meg maguknak azt, hogy az otthonukon kívül étkezzenek” – mondta Sadovská.

A növekvő érdeklődésre az éttermek is reagáltak.

„Míg 2007-ben az éttermi helyek száma 69 ezer körül mozgott, az elmúlt évekre ez jócskán meghaladta a 104 ezret. Ezek közül a legtöbb, több mint 70 ezer az önkiszolgáló éttermekben található”

– nyilatkozta Sadovská, aki szerint természetesen Szlovákián belül e tekintetben is látványos eltérések vannak az egyes régiók között. A gazdaságilag erősebb nyugati országrészben jóval több pénzt hagynak az éttermekben, és itt több is az éttermi hely, mint a kevésbé fejlett keleti járásokban.

Látványos eltérések vannak azonban az Európai Unió egyes tagországai között is. Évente a legtöbb pénzt fejenként az írek (2880 euró), az osztrákok (2430 euró) és a spanyolok (2020 euró) hagyják az éttermekben, míg a sor végén a bolgárok (230 euró), a lengyelek (220 euró) és a románok (120 euró) találhatók. A visegrádi országok közül Csehországban (620 euró) és Magyarországon (510 euró) is nagyobb az egy főre jutó fogyasztás, mint Szlovákiában.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?