Pozsony. Szlovákia 14 európai parlamenti képviselői posztjából legalább hetet nők tölthetnének be. „Ha ez nem jön be, akkor jó a 30 százalék is, ám a cél a fele-fele arány” – jelentette ki Dagmar Šimunková, a Profi Nők polgári szervezet vezetője.
Több nőt juttatnának az Európai Parlamentbe
Pozsony. Szlovákia 14 európai parlamenti képviselői posztjából legalább hetet nők tölthetnének be. „Ha ez nem jön be, akkor jó a 30 százalék is, ám a cél a fele-fele arány” – jelentette ki Dagmar Šimunková, a Profi Nők polgári szervezet vezetője. Az Európai Unió is nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a fontos tisztségekbe az egyes országok a gyengébb nem képviselőit is javasolják. Például az európai bíróság előtt egyelőre azért nem képviseli senki Szlovákia érdekeit, mert a jelöltek között egy nő sem volt, pedig az unió külön kérte, legalább egy hölgyet is javasoljunk. A júniusi EP-választáson induló pártok listáján a gyengébb nem képviselői is megjelennek, az összes jelölt mintegy 25 százaléka nő. A legutóbbi felmérések szerint az EP-be hat párt jutna. Az MKP listáját Bauer Edit vezeti, a Smer Monika Beňovát, a KDH Anna Záborskát tette az első helyre. A HZDS listáján Irena Belohorská a harmadik helyen van, és a statisztikai hivatal szerint a mozgalom éppen három mandátumot szerezne. (s, sz-a)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Korábbi cikkek a témában
2024. 03.20.
Mi az elnökválasztás tétje?
2021. 12.05.
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.