Több mint tízmillió leprás beteg a világon

Komárom. A városban működik az ország egyetlen lepramissziója, amely már évek óta havi rendszerességgel küldi segélycsomagjait a világ különböző részein levő lepratelepekre. „A missziót az 1990-ben újraalakult református nőegylet hozta létre – tájékoztatta lapunkat Fazekas László gyülekezeti lelkész.

Fazekas László: „A munkaterápia keretében ezekből takarókat készítenek a leprás betegek.” Vas Gyula felvételeKomárom. A városban működik az ország egyetlen lepramissziója, amely már évek óta havi rendszerességgel küldi segélycsomagjait a világ különböző részein levő lepratelepekre. „A missziót az 1990-ben újraalakult református nőegylet hozta létre – tájékoztatta lapunkat Fazekas László gyülekezeti lelkész. – Egy alkalommal dr. Dobos Károly református lelkész, a magyarországi lepramisszió vezetője látogatott el hozzánk, és előadása tettekre buzdította egyletünk tagjait. Ne feledjük, hogy a Szentírásban külön parancs vonatkozik a leprások, a bélpoklosok megsegítésére. Amikor Jézus Izrael fiaihoz küldte 12 tanítványát, azt mondta nekik: »Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok.« Tudjuk, hogy közvetlen környezetünkben is sokan rászorulnának a segítségre, de ezek a szerencsétlen beteg emberek szinte teljesen kiszolgáltatottak, mások könyörületességére vannak utalva. A betegségük megjelenésekor leggyakrabban családjuk is elfordul tőlük, kitaszítja őket. Pedig a kezdeti stádiumban gyors és szakszerű orvosi ellátással gyógyítható lenne a betegségük.”

A hivatalosan bejegyzett komáromi lepramisszió kezdetben a magyarországi szervezeten keresztül küldte csomagjait, majd fokozatosan közvetlen kapcsolatba lépett az egyes lepratelepekkel, -kórházakkal. Először Nepálba, pontosabban Katmanduba címezték a segélyszállítmányokat, később Romániába, Ukrajnába, Észtországba és Oroszországba. Az idén Indiába és Laoszba is továbbítottak küldeményeket. Sajnos, túlságosan is népes a segélyre szorulók tábora, az egészségügyi szervek által nyilvántartott betegek száma meghaladja az ötmilliót, de a feltételezett leprások száma ennek több mint kétszerese. A legtöbb bélpoklos Délkelet-Ázsiában, Délnyugat-Afrikában és Dél-Amerikában él. A segélycsomagok egyrészt 20x20 cm nagyságú, lustakötéssel készült négyzeteket tartalmaznak, amelyekből a betegek – a munkaterápia keretében – takarókat varrnak. Kizárólag műszálmentes fonalból készülnek a 20x80, illetve 20x120 cm hosszú, sebek bekötözésére alkalmas, mosható kötszerek, amelyekből szintén sokat készítenek az adományozók. Ezenkívül lepedők, tisztálkodási eszközök, egyszer használatos injekciós tűk, szárított élelmiszerek kerülnek a csomagokba. Időnként bibliát és más vallási tárgyú kiadványokat is küldenek a betegeknek.

„Felekezeti hovatartozástól függetlenül az egész ország területéről érkeznek adományok, számuk azonban, sajnos, egyre kevesebb – folytatta Fazekas László. – Jelentős öszszegeket emészt fel a küldemények postázása; szerencsére egy sikeres pályázat eredményeként tavaly és idén az Egyházak Ökumenikus Tanácsától támogatást kaptunk a postaköltségek fedezésére. Eddig pénzt nem küldtünk sehová, az idén azonban 200 dollárt utalunk át a leprások világszövetségének számlájára. Az év elején nálunk járt a szövetség belga alelnöke, aki egyebek között arról beszélt, hogy Indiában egy orvos éves fizetése 1000 dollár. A szövetség azt szeretné elérni, hogy minél több helybéli orvos vállalja fel a betegek kezelését, ehhez szeretnénk mi is hozzájárulni ezzel a szerény összeggel.”

Aki támogatni kívánja a komáromi lepramisszió munkáját, a következő címre küldheti adományait: Református Lelkészi Hivatal, Jókai u. 34, 945 01 Komárom. Pénzadományaikat a Szlovák Takarékpénztár 7145–149/0900-as számú számlájára fizethetik be. Részletes tájékoztatást a 035/7702-689-es telefonszámon kaphatnak az érdeklődők. Minden adományért személyre szóló válaszlevélben mondanak köszönetet a lepramisszió tagjai. (vkm)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?