Több mint száz program Gombaszögön

Gombaszög |

<p>A Gombaszögi Nyári Tábor szervezői idén is színvonalas programmal várják a látogatókat. Az esti koncerteken kívül, az előző évekhez hasonlóan, helyet kap a kultúra és a közélet is.</p>

A tábor nyitónapján leleplezésre kerül Tompa Mihály felújított mellszobra, amelynek alkalmából beszédet mond Balog Zoltán, Magyarország emberi erőforrások minisztere is. 

Gombaszögön ebben az évben is megvalósul az MKP-HÍD kerekasztal-beszélgetés. A Magyar Közösség Pártjának elnöke, Menyhárt József a HÍD alelnökével, Ravasz Ábellel beszélget. Ezen kívül a táborba érkezik az Igen, tessék! nevet viselő, erdélyi civil mozgalom néhány aktivistája, akik a hazai Kétnyelvű Dél-Szlovákia tagjaival tárgyalják meg a kétnyelvűség alakulását a határon túli régiókban, érintve a kétnyelvű táblák és feliratok kérdéseit is. A trafik.sk szlovákiai magyar portál szervezésében Ravasz Ábel, romaügyi kormánybiztos és Ravasz József romológus beszélgetnek, valamint Murányi András, a Népszabadság volt főszerkesztője Megadja Gáborral, a Nézőpont Intézet közvélemény-kutatási elemzőjével vitázik.

Terrorizmus Európában címen előadást tart Marton Péter, Orosz és nyugati befolyás címen pedig Feledy Botond és Sz. Bíró Zoltán, valamint bemutatásra kerül Bukovszky László kisebbségi kormánybiztos legújabb könyve is, Simon Attila történész moderálásában. A Pozsonyi Magyar Szakkollégium szervezésében a táborozók meghallgathatják Tóth Gábor elődását, aki arról fog beszélni, hogy mit is eszünk pontosan a mindennapokban. Akiket a homeopátia, az oltásellenesség, az alternatív gyógymódok érdekelnek, szintén hasznos információkat szerezhetnek majd a témában.

Az Új Szó beszélgetések keretei közt Rigó Konrád, Őry Péter és Vasik János Tokár Gézával beszélget, míg Molnár Judit és Szalay Zoltán a hazai sajtóban történő politikai befolyásolásról folytatnak párbeszédet. Milan Žitný és Lovász Attila a jogállamiság kérdését járja körül, míg a Komáromi Szalon szervezésében Munk Veronika és Sánta Szilárd Kéjutca - magyar szex euróért (magyar szexmunkások Németországban) címen tartanak előadást.

A közéleti programok mellett kulturális eseményekből sem lesz hiány. A táborban felépült PajtaSzínház vendégül látja többek között Bandor Évát és Olasz Istvánt, akik a SZER+ELEM+EZ? elnevezésű versösszeállításukat adják elő. Jordán Tamás József Attila: Szabad ötletek jegyzéke című darabját mutatja be. Ugyanitt minden este filmvetítéssel várják a pihenni vágyókat. A nagy népszerűségnek örvendő, a legkisebbeket megszólító Gombaoviban minden délután a Mesél a bolygó foglalkozás valósul  meg, melynek keretei között délutáni meséléssel szórakoztatják az érdeklődőket. A TANDEM sátorban minden nap önismereti workshopoknak, valamint élménybeszámolóknak ad otthont. A B-612 nevű irodalmi sátorban Grecsó Krisztián tart felolvasást, és bemutatásra kerül Ötvös Anna: Lola könyve – Kassától Márai Sándorig című kötete is.

[[{"type":"media","view_mode":"media_original","fid":"279661","attributes":{"alt":"","author":"","class":"media-image","height":"683","style":"width: 600px; height: 400px;","title":"","typeof":"foaf:Image","width":"1024"}}]]
Ahogy azt az előző évkben már megszokhattuk, idén is színes zenei program várja a táborozókat. Fellép többek között az Irie Maffia, a Tankcsapda, szombaton az Useme, a Jóvilágvan, a Quimby és a Csík zenekar. A szombati napra a gömöriek szimbolikus egy euróért válthatnak jegyet, míg a Komáromi járás lakóinak, előregisztráció fejében az egész tábor ingyenes.

További információt a www.gombaszog.sk honlapon találhatnak az érdeklődők, ahol a jövendőbeli táborozók a kedvezményes hetijegyet is beszerezhetik. (gnyt, szh)

Az Új Szó a Gombaszögi Nyári Tábor médiapartnere

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?