Több mint 2,2 milliárd euró értékű gyógyszer fogyott tavaly Szlovákiában

gyógyszertár k

Az Egészségügyi Információs Központ (NCZI) adatai szerint 161 millió csomag gyógyszer fogyott tavaly Szlovákiában. Az ezek után járó támogatás több mint 2,2 milliárd eurót tett ki – tájékoztatott Alena Krčová, az NCZI kommunikációs és marketingosztályának vezetője.

„2023-ban növekedett a támogatott humán gyógyszerek fogyasztása. A támogatás teljes összege 6,6 százalékkal emelkedett az előző évhez képest” – tette hozzá az NCZI.

Tavaly összesen több mint 2,2 milliárd eurót fizettek ki gyógyszerekre. Ebből az egészségbiztosítók több mint 1,6 milliárd, a betegek pedig több mint 556 millió eurót.

A tavaly kiadott orvosságok legnagyobb hányadát az állami egészségbiztosító által teljesen vagy részben térített gyógyszerek (58,3 százalék) és a recept nélkül kapható gyógyszerek (27,1 százalék) tették ki. A szív- és érrendszeri betegségek kezelésére írták fel a legtöbb gyógyszert. A recept nélkül kapható gyógyszerek közül főként légúti megbetegedésekre vásároltak orvosságot a patikákban.

Tavaly 4,5 millió csomag diétás élelmiszert is kiadtak, az egészségbiztosítók 39,1 millió euró értékben, a vásárlók pedig 6,3 millió euró értékben térítettek ezek árát. Orvostechnikai eszközökből 221,8 millió csomag fogyott. „A 728,8 millió eurós teljes térítés 16,1 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest” – tette hozzá az NCZI.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?