Több képviselő is faképnél hagyta Matovičot

Igor Matovič

Többen kilépnek a Szlovákia mozgalomból a vezetőség hozzáállása, a jelöltlista önkényes összeállítása és a mozgalom elszigetelődése miatt. Peter Kremský, Mária Šofranko, Veronika Gmiterko, Vojtech Tóth, Peter Liba és Ján Marosz jelentette be, hogy megszünteti a tagságát.

„Az OĽaNO, majd a Szlovákia mozgalom működésének megváltoztatására tett számos sikertelen kísérlet után döntöttünk úgy, hogy megszüntetjük tagságunkat az Igor Matovič által vezetett tömörülésben” – áll a távozók közös nyilatkozatában. Elsősorban a kritikus szemléletet és a kényelmetlen témákról való tisztességes párbeszédet hiányolják. Szerintük a vezetőség elszigetelődik, továbbá átgondolatlan döntéseket hoz, ilyen volt a névváltoztatás is.

A távozók leszögezik, azért léptek be a mozgalomba, hogy az ország fejlődéséért, az életszínvonal javításáért és a közélet megtisztulásáért harcoljanak. „Az elmúlt egy évben azonban az OĽaNO-t egyre inkább a populizmus, a konfliktuskeresés és a politikai üzletelés jellemezte” – írták a távozók, hozzátéve, hogy a mozgalom vezetése elzárkózik a párbeszédtől, figyelmen kívül hagyja vagy bagatellizálja a bíráló észrevételeket, az egyéni érdekek kerültek előtérbe, és mindenről néhány bennfentes személy dönt.

Számukra akkor telt be a pohár, amikor a mozgalom elnöke bejelentette, hogy indul az államfőválasztáson. „Mi az együttműködést és a tisztességes párbeszédet tartjuk fontosnak, és nem ellenségként tekintünk azokra, akiknek a véleménye nem egyezik a miénkkel” – közölték a távozók.

„A Szlovákia mozgalom korrupcióellenes szabályai nem engedték, hogy eleget tegyünk volt kollégáink elvárásainak. Sok sikert kívánunk nekik a további politikai pályafutásuk során” – reagált a mozgalom a hírre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?