Több gyerek lehet az osztályokban

Pozsony |

<p>Az új tanévtől több tanuló is lehet az osztályokban, mint amennyit a törvény engedélyez. A pedagógiai dolgozókról szóló törvény értelmében ugyanis ha a fenntartó javasolja, és az iskolatanács beleegyezik, az Állami Tanfelügyelet engedélye nélkül is lehet magasabb az osztálylétszám.</p>

Dušan Čaplovič oktatási miniszter bírálta a rendelkezést. „A tanítás nem krumplikapálás vagy traktorjavítás. Egy tanítónak annyi gyerek kell az osztályba, amennyivel elbír, úgy, hogy a leggyengébbekkel és a legjobbakkal egyaránt tudjon foglalkozni” – mondta a miniszter.

A tárcavezető szerint ez a lehetőség kényelmes a fenntartó számára, aki esetlegesen a nagy létszámú osztályok kialakítására törekedhet, hogy kevesebb tanárt kelljen fizetnie.

Zuzana Zimenová, a noveskolstvo.sk portál elemzője elmondta, vizsgálatok egyelőre nem igazolták, mekkora az optimális osztálylétszám. „Eddig nem igazolódott be, hogy minél kevesebb gyerek van egy osztályban, annál jobbak az eredmények, de attól tartok, Szlovákiában visszaélhetnek ezzel a törvénnyel. Gazdasági okokból előfordulhat, hogy nagy létszámú osztályok fognak kialakulni” – véli a szakértő.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?