Több ezren kaphatnak támogatást a családi házuk felújítására

Vasakova
Pozsony |

Akik a régebbi családi házukat szeretnék felújítani, azok erre most újra igényelhetnek állami támogatást. Mekkora összegre számíthatnak az igénylők, és mit kell teljesíteniük ahhoz, hogy hozzájussanak a pénzhez?

A régebbi családi házak felújításával kapcsolatos felhívást – az összes szükséges melléklettel együtt – szeptember 6-án, szerdán tették közzé az obnovdom.sk honlapon. Pályázni október 9-étől lehet. „A cél az, hogy a potenciális pályázóknak elegendő időt biztosítsunk a felkészülésre” – mondta el ezzel kapcsolatban Matej Kerestúr, a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökség (SAŽP) vezérigazgatója.

15-19 ezer euró

A házfelújítási program negyedik fordulójára összesen 190 millió eurót különítettek el az uniós helyreállítási alapból, ami nagyjából tízezer igénylő számára lesz elegendő. A hozzájárulást olyan természetes személyek igényelhetik, akik 2013 előtt épült családi ház tulajdonosai.

„Az egy-egy pályázóra jutó támogatás összege változatlan. Legfeljebb 15 ezer euró 30–60 százalék közötti primerenergia-megtakarítás esetén, illetve 19 ezer euró a 60 százalék feletti megtakarítást elérő pályázóknál. A családi ház tulajdonosának a teljes támogatható kiadások 75 százalékát térítik meg. Ha azonban a felújítást sikerül 2024. október 31-éig befejeznie, és a kifizetési kérelmet addig az időpontig benyújtja, a tulajdonos a teljes támogatható kiadás akár 80 százalékát is megkaphatja”

– magyarázza Kerestúr. Újdonság, hogy a negyedik fordulóban azok a pályázók is részt vehetnek, akik a korábbi felhívások során nem teljesítették a feltételeket.

Egyszerűbb feltételek

A környezetvédelmi tárca azt ígéri, hogy az új fordulóban egyszerűsödnek a feltételek, és jóval több mindenre lehet majd igényelni a pénzt. Így például mostantól támogatást nyújtanak többek között a kémények felújítására, az elektromos autók töltőállomására és a biomasszakazánokra. A Környezetvédelmi Ügynökség részben megtéríti a tűzvédelmi projekt költségeit is, ami fontos a fotovoltaikus panelek és az elektromos autók töltésére szolgáló háztartási fali dobozok telepítéséhez. Az SAŽP vezetője azt is hozzátette, hogy ennél a felhívásnál nagyobb érdeklődésre számítanak, mint a korábbi fordulókban. „Ennek megfelelően 90 napot adtunk a személyesen aláírt pályázatok benyújtására. Ez az egyik jelentős változás a harmadik felhíváshoz képest” – mondta el Kerestúr.

Kevesebb igazolás

A környezetvédelmi tárca szerint az új felhívás paramétereit az előző három forduló tapasztalatai alapján határozták meg. Így például eltörölték azt a feltételt, hogy az igénylőnek az adott ingatlanban kell legyen az állandó lakóhelye, és mostantól nem szükséges az építésügyi hivatal igazolása sem. A kérelmezőknek ráadásul nem kell igazolniuk a Szociális Biztosító, az egészségbiztosító vagy az adóhivatal felé fennálló tartozásukat. A környezetvédelmi tárca szerint a kritériumok egyszerűsítése mellett felgyorsították a kérelmek elbírálásának a folyamatát is.

„Örömmel látom, hogy a családi házak felújítása, mint az uniós helyreállítási terv egyik legnagyobb projektje, jól halad. A következő, negyedik pályázat meghirdetése mellett a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökségnek sikerült jelentősen felgyorsítania a pályázatok elbírálásának a folyamatát is”

– mondta el Lívia Vašáková kormányfőhelyettes, aki szerint a régebbi családi házak felújításával kapcsolatos első két kísérleti pályázatot már kiértékelték, ahogy a harmadik fordulóban beérkezett pályázatok 80 százalékát is. Az eddigi kísérleti felhívásokban 12 386 pályázó nyújtotta be a pénzügyi hozzájárulásra irányuló kérelmét, és közülük 1467-en már szerződést kötöttek a Szlovák Környezetvédelmi Ügynökséggel. Legalább 110 pályázó már be is fejezte a felújítást.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?