A szárazság következményei a gyakorlatban: a Duna vízszintje olyan alacsony, hogy néhány szakaszon veszélyessé vált a hajózás
Több ezer idő előtti haláleset, milliárdos károk – így érezzük a klímaváltozást a saját bőrünkön
A Progresszív Szlovákia (PS) szerint ezek olyan következmények, amelyeket már a klímaváltozás tagadói – köztük a környezetvédelmi miniszter – sem kérdőjelezhetnek meg.
A PS képviselői a hétfői sajtótájékoztatójukon a rendkívüli szárazság következményeire hívták fel a figyelmet. Martin Hojsík EP-képviselő hangsúlyozta, Szlovákiában sajnos sok olyan politikus van, akik hazugságokat terjesztenek a globális felmelegedésről, illetve megkérdőjelezik annak létezését. Éppen ezért felkérte a Regioclim nevű intézet szlovák tudósait, hogy dolgozzanak ki egy tanulmányt a globális felmelegedés hazai hatásairól.
A szárazság pusztító következményei
Hojsík hangsúlyozta, a tanulmány egyik legfontosabb tanulsága az volt, hogy a globális felmelegedést a hazai lakosság elsősorban a rendkívüli szárazság formájában érzékeli. Ez nem feltétlenül a kevesebb csapadék eredménye: a fő problémát elsősorban a megnövekedett párolgás okozza, amely gyakorlatilag „kiszívja” a talajból a nedvességet.
A PS EP-képviselője szerint a kérdés nem az, hogy ezt a folyamatot meg lehet-e állítani, hanem az, hogy Szlovákia mennyire lesz képes alkalmazkodni a kialakult helyzethez. Mint mondta, a szárazság komoly hatással van például az erdőgazdálkodásra, és ezen a területen az adaptációs folyamat évtizedeket vehet igénybe. Hozzátette, minél később hozzák meg a szárazság elleni rendszerszintű lépéseket, annál költségesebb lehet az alkalmazkodás.
„Ez a tanulmány egy egyértelmű útmutató arról, hogy most kell cselekedni, mert Szlovákiában a szárazság egyre nagyobb probléma lesz. Egyrészt csökkentenünk kell a károsanyag-kibocsájtást, hogy a klímaváltozás hatása a lehető legkisebb legyen, másrészt pedig el kell kezdenünk az adaptációt”
– mondta Hojsík.
A környezetvédelmi minisztert okolják
Tamara Stohlová, a PS környezetvédelmi szakértője hangsúlyozta, a klímaváltozás hatását bagatellizáló politikusok közé tartozik például Tomáš Taraba (SNS-jelölt) környezetvédelmi miniszter is, pedig ez a nyár is bizonyítja, hogy a globális felmelegedés már a mindennapjainkat is befolyásolja, legyen szó akár a pusztító hőhullámokról, akár a már említett szárazságról.
„A becslések arról szólnak, hogy a súlyos szárazság csak az Európai Unióban évente 9 milliárd eurós károkat okoz. Vagy például az idei júniusi szárazságok a becslések alapján 12 ezer idő előtti halálesetért voltak felelősek. Ezek azok a következmények, amelyeket szerintem már a legcinikusabb tagadók sem képesek bagatellizálni”
– vélekedett a PS parlamenti képviselője.
Hozzátette, ahelyett, hogy a kormány szisztematikus intézkedésekkel lépne fel a klímaváltozás hatásának enyhítésére, Taraba inkább ellehetetleníti azoknak az intézményeknek a működését, amelyek ezt lehetővé tennék. Példaként a Szlovák Hidrometeorológiai Intézetet (SHMÚ) említette, ahonnét Tarabáék több szakértőt is elüldöztek.
A mezőgazdászok már kongatják a vészharangot
Ahogy Peter Horný, a PS mezőgazdasági szakpolitikusa hozzátette, a gazdák már saját bőrükön érzik a tanulmányban bemutatott hatásokat. „Az idei évben a mezőgazdasági termelés gazdasági hozamai az elmúlt öt év átlagához képest akár 340 millió euróval is visszaeshetnek. A kutatás egyértelműen azt is kimutatja, hogy a magas hőmérséklet nagyobb károkat okoz a terméshozamban, mint önmagában a csapadékhiány” – magyarázta Horný.
Úgy véli, ha fenn akarjuk tartani a szlovák mezőgazdaság életképességét, konkrét megoldásokra kell áttérni.
„Ismernünk kell a felszín alatti vizek minőségének várható alakulását. Megoldást jelenthet egy, a szárazság hatásainak enyhítését szolgáló kockázati alap, illetve egy kötelező támogatási program a precíziós műtrágyázásra a szántóföldeken. Nincs mire várni”
– zárta a PS szakpolitikusa.
Ezt olvasta már ?
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.