Tizennyolc mentőautót adott át Szlovákia Ukrajnának

mento k

A humanitárius segítségnyújtás keretében Szlovákia 18 mentőautót adott át csütörtökön Ukrajnának – jelentették be közös sajtótájékoztatójukon a belügyminisztérium, a külügy-, és az egészségügyi minisztérium képviselői.

„Ezek a mentőautók többek egyszerű technikai eszközöknél. A szolidaritás és az elszántság szimbólumai, segítenek enyhíteni a háború által sújtott emberek szenvedéseit” – fogalmazott Patrik Krauspe, a belügyminisztérium államtitkára.

Az államtitkár hozzátette, a mentőautókon kívül a humanitárius segély orvosi felszereléseket – injekciós tűket, fecskendőket, elsősegélydobozokat – is tartalmaz, amit az egészségügyi minisztérium és a fegyveres erők adományoztak az országnak. „A humanitárius segély összértéke 56 460 euró, összsúlya több mint 58 tonna” – tette hozzá Krauspe.

Ladislav Slobodník, az egészségügyi minisztérium államtitkára elmondta, hogy Szlovákia már korábban is adományozott mentőautókat Ukrajnának, és hozzátette, a mostani szállítmánnyal orvosi felszereléseket, tűket, fecskendőket, valamint nyolc mentőautót küldenek a Szumi régióba, a kroleveci városi kórháza. „A fennmaradó 10 mentőautót a kijevi régió kórházai között osztják szét. Az elsősegélydobozokat a SES Ukrajna veszi át Ungváron” – közölték.

Ladislav Slobodník, az egészségügyi minisztérium államtitkára elmondta, Szlovákia már korábban is küldött mentőautókat Ukrajnának. Rastislav Chovanec külügyi államtitkár arról tájékoztatott, hogy a minisztériumok más típusú segítségnyújtást is terveznek, például energetikai területen, 500 ezer euró értékben.

„Minden ilyen jármű esélyt jelent az életmentésre” – jelentette ki Miroslav Kastran, Ukrajna szlovákiai nagykövete, és köszönetet mondott Szlovákiának a többi humanitárius segítségért is, például a Božena aknamentesítő rendszerért.    

Az adományokat az uniós polgári védelmi mechanizmuson, és a humanitárius központon keresztül szállítják Szlovákiából Ukrajnába. Onnan vonattal szállítják tovább a mentőautókat. A Kassához közeli Enyickén (Haniská) működő humanitárius központ egyike annak a három európai központnak, ahonnan segélyszállítmányokat indítanak Ukrajnába.  

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?