Tisztogatás lesz a Grassalkovich-palotában

Pozsony. Akárki lesz is az új államfő, szinte biztosra vehető, hogy az elnöki palotában „tisztogatások” lesznek. Minden főnök a saját embereivel szereti körbevenni magát, ám az államfőnek ezt rafináltan kell megvalósítania: a köztisztviselői törvény ugyanis megköti a kezét, a hivatalnokoktól nem is olyan könnyű megszabadulni. Ha megtalálja a módját, az milliókba fog kerülni.

Az elnöki iroda dolgozói három kategóriába sorolhatók. A szóvivői és a tanácsadói posztok politikai funkciók, a személyek megbízatása az államfőével egyszerre lejár, és a köztisztviselői törvény értelmében jár nekik lelépő. Viszont a hivatal köztisztviselőinek munkaviszonyát csak a törvényben meghatározott módon lehet megszüntetni. Például átszervezés miatt vagy egyéb okból megszűnhet a munkahelyük, ám ilyenkor az intézményen belül fel kell nekik kínálni képesítésüknek megfelelő más állást, ha van szabad hely. A köztisztviselők közös megegyezéssel is távozhatnak, ez esetben nem kapnak lelépőt. Ha megszűnik a helyük, és máshol nem tudják őket elhelyezni, kéthavi lelépőre jogosultak, és megszűnik a köztisztviselői státusuk is. De két éven belül megpályázhatnak más köztisztviselői állást, és ha megfelelnek a pályázaton, nem kell ismét esküt tenniük. A harmadik kategóriába az államfő tartozik, jogállását az alkotmány szabályozza. Rá tehát nem vonatkozik a köztisztviselői norma, lelépőt sem kap. „Önkényesen az államfő sem szüntethet meg a hivatalában munkahelyeket, csakis megegyezéssel bonthatja fel a szerződéseket, ilyenkor azonban az alkalmazott nyújtja be a lemondását, és nem jár lelépő. A másik lehetőség, hogy az elnök átszervezi az irodát, megszűnnek a munkahelyek, de erre az esetre is vonatkoznak bizonyos szabályok. Nem lehet felszámolni egy helyet, s néhány nap múlva új embert odaültetni” – magyarázta lapunknak Szeles István, a Köztisztviselői Hivatal alelnöke. Ha az új államfő minden poszton saját emberét szeretné látni, alaposan át kell szerveznie irodáját, kő kövön nem maradhat, az osztályokat és részlegeket össze kellene vonni, átcsoportosítani, átnevezni. „Ez az elnöki hivatal mindenkori vezetőjének hatáskörébe tartozik. Ő írja ki és bírálja el a pályázatokat” – tette hozzá Szeles. A gyakorlatban ez azt jelentheti, hogy ha az elnök valóban átszervezi irodáját, megszabadul a jelenlegi alkalmazottaktól, és a hivatalvezető az államfő bizalmasa lesz, testre szabott pályázatok segítségével saját embereivel töltheti fel a palotát. Szeles szerint semmit sem lehet kizárni, a kiskapukat a jogászok – ha nagyon akarják – mindig meg tudják találni. (sza)

Az elnöki iroda alkalmazottai

101 alkalmazott dolgozhat az elnöki palotában, jelenleg 80-an vannak.

Az átlagkereset 20 000 korona.

Ha megszűnik a köztisztviselő munkahelye, 2-3 havi lelépőre jogosult.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?