Komárom. Az idén október 8-10-én rendezik meg az Ipari Középiskolában az immár hagyományos nyílt napokat. A három nap során a közelebbi és távolabbi környék alapiskoláinak végzős diákjait, azok tanárait, illetve szüleit várják.
Tisztázódhatnak a félreértések
Komárom. Az idén október 8-10-én rendezik meg az Ipari Középiskolában az immár hagyományos nyílt napokat. A három nap során a közelebbi és távolabbi környék alapiskoláinak végzős diákjait, azok tanárait, illetve szüleit várják. „Szeretnénk, ha nemcsak azok jönnének, akik már eldöntötték, hogy iskolánkban szeretnék folytatni tanulmányaikat, hanem azok is, akik még bizonytalanok a pályaválasztást illetően – mondta Vetter János igazgató. – Tanáraink részletes tájékoztatást nyújtanak az iskolánk kínálta lehetőségekről, a választható szakirányzatokról, tantermeink, műhelyeink felszereltségről, a kollégiumi elhelyezésről. Az ipariról még mindig az az általánosan elterjedt nézet, hogy elsősorban gépészeket képeznek itt, pedig ez nem így van. A gépészet mellett a nálunk oktatott másik két szak a műszaki informatikai szolgáltatások és az elektrotechnika. Az előbbi talán a közgazdasági irányzathoz áll a legközelebb, amelynek keretében például gazdasági földrajzot, idegen nyelvű levelezést, gépírást tanulnak diákjaink. Az elektrotechnikán belül számítógépes hálózatok tervezésére szakosodtunk. El szeretnénk oszlatni azt a téves elképzelést is, hogy a gépészet törvényszerűen valami olajos-piszkos szakmát jelent. Két évvel ezelőtt vezettük be a grafikus rendszerek a gépészetben elnevezésű irányzatot, tehát diákjaink lényegében a számítógépes tervezés alapjait sajátíthatják el.” Az igazgató elmondása szerint több diák éppen a nyílt nap során változtatja meg elhatározását a választott szakot illetően, miután megtapasztalta, hogy az egyes elnevezések mögött mi is rejlik tulajdonképpen. A szülőket talán az érdekli a legjobban, hogy végzősként miként tud majd elhelyezkedni gyermekük az ipariban szerzett érettségivel. Vetter János ezzel kapcsolatban megjegyezte, hogy diákjaik 70-80 százaléka egyetemen, főiskolán, vagy szakosító továbbképzésen folytatja tanulmányait. Ugyanakkor az utóbbi néhány évben megnőtt a gépészek iránti kereslet, elsősorban számítógéppel vezérelt szerszámgépkezelők iránt érdeklődnek az egyes cégek. Az Ipari Középiskola már négy éve együttműködik az érsekújvári Osram céggel, a harmadikos és negyedikes diákok választható tantárgyként sajátítják el a vállalatnál megkövetelt specializációt. „Ahhoz, hogy másokkal is hasonló együttműködés jöhessen létre, elsősorban jól működő gazdaságra, prosperáló üzemekre lenne szükség” – mondta az igazgató.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.