Megtámadta a csádi elnöki palotát egy fegyveres csoport szerda este, de a kormányzat bejelentése szerint az akció nem járt sikerrel. Az összecsapásnak 19 halálos áldozata volt, többségük a támadók soraiból.
Az elnöki palotára támadt egy fegyveres csoport Csádban, de sikertelenül
Abderamán Kulamallah külügyminiszter a Facebookon késő este közzétett videóban bejelentette, hogy a biztonsági erők teljes mértékben ellenőrzés alatt tartják a helyzetet.
Az AFP franci hírügynökségnek a miniszter elmondta, hogy a támadók 24-en voltak, közülük 18-an meghaltak és hatan megsebesültek a biztonsági erőkkel vívott összecsapásban. A palotát őrzők közül egy halottat és három sebesültet említett.
Az első hírekben lehetséges elkövetőként felbukkant az Iszlám Álam nemzetközi terrorhálózathoz kötődő dzsihadista Boko Haram szervezet is, de Kulamallah később arról számolt be, hogy vizsgálataik szerint a támadás „nem terrorista jellegű” volt. Úgy fogalmazott, hogy „kétségbeesett és érthetetlen támadásról” van szó, amelynek a céljai egyelőre nem világosak.
Mahamat Idriss Déby Itno államfő a palotában tartózkodott a támadás idején - tette hozzá.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.